Starchild

Pár hétig filóztam, hogy írjak-e a Karcolat pályázatára. Vonzó volt a felütés, de aztán úgy volt, hogy hagyom a sunyiba. Aztán tegnap este rámtört valami reflex, minek eredményeképpen röpke négy óra alatt összeszórtam egy kis irományt. Az éjszaka félhomálya és a saját kómatózus állapotom annyira megszépítette, hogy be is küldtem. Mindezt a határidő lejárta után 3 perccel. Végülis nem lett szörnyű, de nem ártott volna neki pár nap pihi, majd újbóli elővétel… Mindegy azért volt egy jó estém! Akit érdekel:

Virtuális valóság

A fekete öltönyös férfi belépett a makulátlan tisztaságú terembe. A fehér mennyezet és fehér padló határolta térben kifejezetten olyan benyomást keltett, mint egy hómezőn vadászó fekete párduc. Nagyjából ennyire is illett oda, de ő erről láthatólag nem tudott, és ezért nem is zavartatta magát. Megkerülte a szabályos időközönként elhelyezett számítógépes munkaállomásokat, és ráérős léptekkel a helyiség távoli végében húzódó plexifalhoz sétált. A fal túloldalán, kényelmes high-tech fotelekben révedő alakok látszottak, fejükön túlméretezett (vagy nagyon ódivatú) napszemüvegre emlékeztető tárggyal.

- Melyikük Jimenez? - látszólag a plexiről visszatükröződő képmásának szólt a kérdés, mindenesetre a válasz nem onnan érkezett, hanem az egyik monitor mögül, ahol egy fehér köpenyes, borostás, elhízott alak terpeszkedett, valószerűtlenül nagy méretű szendvicset majszolva.

- Az a zsíros hajú, pattanásos, vézna gyerek. Éppen valami saját maga fejlesztette álomvilágban éli ki magát. Miért?

- Látni akartam, hogy néz ki a cég legzseniálisabb koponyája, akinek a piacvezető VR-masinánkat köszönhetjük, és aki - fájdalom - ma mindörökké elveszik a maga kreálta világban.

- Aha. Szóval így döntöttek a fejesek. Sejtettem, hogy ez lesz. Nehogy átcsábítsa valamelyik konkurens konglomerátum, mi? Arra nem gondoltak, hogy még mennyi mindent fejleszthetett volna nekünk?

- A lefülelt kommunikációjából arra következtettünk, hogy dobbantani akar máshová - az öltönyös undorodva figyelte, ahogy a szendvics-gigász pillanatok alatt eltűnik a kövér ember szájában.

- Értem. Mekkora barom. Itt mindene megvolt. Ő volt a kis retardált kakas a szemétdombon. Na mindegy. Jöjjön ide, megmutatom, hogy kell csinálni. Én ilyesmivel nem piszkolom be a kezem - megvárta, míg az öltönyös odaáll mögé, majd az imént felfalt szendvicstől zsíros ujjal mutogatni kezdett a képernyőn, minden újabb mozdulattal tekintélyes réteg szendvicsmaradványt felhordva a monitorra.

- Itt a neve látja? Ramón A. Jimenez. Ez a felirat mutatja, hogy online van. Ráklikkel a szétkapcsolás ikonra, akkor a rendszer majd figyelmezteti, hogy ez így nem szabályos, biztos-e benne. Maga megerősíti, hogy naná. Persze akkor kérni fogja egy első szintű technikus hozzáférési kódját. Na az lennék én, ideírom magának a kódomat. Így. De utána elfelejtse ám!

Aztán ez sem elég, mert egy igazgatótanácsi kód is kell neki. Gondolom azt adtak magának. Utána már csak még egyszer ráklikkel a megerősítés ikonjára, és a mi kis zseninkből pillanatok alatt zöldség lesz. Csak egy klikk és vége! Héé…

- Néha még annyi se kell - dünnyögte az öltönyös, miközben lecsavarta a hangtompítót 0,32-eséről. Egy darabig elmélyülten szemlélte a monitoron lefelé csordogáló, és a szendvicsdarabkákat komótosan körbefolyó vörös folyadékot, majd némi nehézség árán odébb gördítette a kövér ember maradványait, hogy odaférjen a billentyűzethez.

Ray Jamesonnak hívnak. Zsoldos vagyok. Az egyik legjobb és mindenképpen a legdrágább. Jó pénzért bármilyen munkát elvállalok. Információszerzés, testőrködés, védett személy kimenekítése, szabotázs, fejvadászat. Házi kedvenc mentése. Persze, nem csak a pénz miatt teszem, fontos az izgalom is. Nem mintha ez a mostani munkám különösebben izgalmasan indult volna.. Ki kell hoznom valami nagyfejű cabront egy szigorúan őrzött épületből. A régi lemez.

A külső kerítés, meg a riasztórendszer rutinmunka volt, mint mindig. Nem mondom a kutyákkal meggyűlt a bajom, mert véletlenül a szúnyogriasztót pakoltam a bevetési cuccok közé. A gáz spray jobban jött volna. Mierda occure, szétszórt vagyok, na. Próbáltam velük szót érteni, de rosszul beszélek kutyául, ők meg még csapnivalóbban ugattak emberül. Mivel az idő sürgetett, áttértem a testbeszédre és nemes egyszerűséggel leütöttem őket. Az épületbe a hátsó bejáraton jutottam be. A tévhittel, és a hülye James Bond filmekkel ellentétben ezeket mindig jobban őrzik, mint a főbejáratot. Nem tehetek róla, de ha egy ajtó felett meglátok egy exit feliratot, akkor ott be kell mennem. Azt hiszem, ezt hívják foglalkozási ártalomnak… Mindenesetre a két őrrel, akik itt teljesítettek szolgálatot jól elcsevegtem. Persze non-verbálisan. A biztonság kedvéért szúnyogriasztóval is lefújtam őket; nem venném a szívemre, ha összecsipkednék őket a moszkitók, amíg ájultan hevernek…

A ház alaprajzát természetesen már korábban memorizáltam, nem okozott gondot megtalálni az utat a célomhoz. Érdekes módon több őrrel nem találkoztam, így volt módom szemügyre venni az épületet belülről is. Hát ritka ronda, mondhatom. Sehol egy kedves gömbölyű forma, sehol egy otthonos sarok, egy léleknyugtató meleg szín. Felháborító, hogy nekem és a szakmabelieknek milyen mostoha körülmények között kell dolgoznunk. El is határoztam, hogyha itt végzek, megalapítom a szakszervezetünket.Sajnos, miközben az érdekképviseleti szerepvállalásommal kapcsolatos jövőt tervezgettem, kicsit elméláztam, úgyhogy nem vettem észre azt a pár marcona srácot, akik valahogy körbe vettek. Mierda, mindenkivel megesik az ilyesmi.

Most épp körben áll egy kislánykát játszom ezekkel az állig felfegyverzett biztonságis fiúkkal. Morcosnak és idegesnek tűnnek. Nyerő kombináció, mondhatom. Megnyugtató lenne, ha nem én lennék középen, sok egyéb dolog mellett azért is, mert meglehetősen rosszul látok hátrafelé. Valahogy ki kéne dumálnom magam ebből. Mondom nekik ez valami félreértés, én az új belső építész vagyok. Hombre, ezeknek semmi humorérzékük. Akkor marad a C-terv. Füstbomba, vaktában lövöldözés, a füst leple alatt a balfenék betájolása. Mindezidő alatt reménykedés, hogy egy kósza lövedékkel sem metsszük egy időben egymás pályáját. A B-terv amúgy a “két gépfegyverrel négy irányba tüzelek, majd a hullahegy közepén füstölgő mordályokkal elmosolyodok” címet viseli, de még soha nem alkalmaztam. Szóval C-terv indul: Nagy levegő, füstbomba, rohanás… Valami nem stimmel. Jé, lehet, hogy véletlenül altatógázt pakoltam? Csórikáim úgy horkolnak, még fellármázzák a többi őrt. Mondom kicsit szétszórt vagyok.

A lényeg, hogy nincs előttem több akadály, a folyosó végén lévő teremben, az ajtó túloldalán pedig vár a célszemély. Nos ne várassuk a drágát! Óvatosan megközelítem az ajtót, ki tudja milyen csapda lehet még előttem. Csak körültekintően Ray, csak finoman.

A fekete öltönyös ember mutatóujja az egér gombján időzött, miközben a képernyőn vibráló feliratra meredt: “Igazgatósági kód elfogadva. Megerősíti a lecsatlakoztatást? Igen. Nem.” Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy sokkal stílusosabb lenne, ha az igen-re klikkelés helyett egyszerűen beleürítené a tárat a plexifal túloldalán ülő vézna alakba, de aztán elhessegette magától a gondolatot. Ebben a pillanatban az ajtó - melyen keresztül pár perce ő is érkezett -hangos csattanással kicsapódott. A két ajtónyitás között annyi különbség volt, hogy ő a kilincset használta, míg az újonnan érkező idegen vasalt bakancsát találta legalkalmasabbnak erre a célra.

- Elkésett, akárki is maga. – szólt az öltönyös, azzal lenyomta a gombot. A monitoron közömbösen villogott az új felirat: “Alany lecsatlakoztatva.” - A kis zseninek annyi. Csak egy agyhalott. - Közönyös tekintettel a szomszédos teremben lévő fotelok felé bökött, majd valószínűleg megdöntötte a fennálló világcsúcsot az “arckifejezés leggyorsabb átrendezése közönyösből mélységes döbbenetet tükrözővé” kategóriában.

- Nincs senki a fotelben! Hova tűnt! Az előbb még ott ült! - az öltönyös férfi meglepetésében még a fölött az amúgy nem mindennapos jelenség fölött is átsiklott, ami egy halántékának szegezett nagy kaliberű kézifegyver képében jelentkezett.

- Igen tudjuk, hombre. Engedd meg, hogy bemutatkozzak: Raymond A. Jameson vagyok. Viszont az előbb említetted az agyhalált. Erről nekem is eszembe jutott valami…

A nagydarab idegen egy ideig elgondolkodva nézte a sanyarú sorsú monitorra fröccsent valamit, ami az imént még a fekete öltönyös ember feje volt, majd kajánul elmosolyodott.

- Carramba Ramón, ezt ügyesen megcsináltuk.