FRAKTÁLIA
3 06 2008Az ezerkilencszáz-nyolcvanas évek közepén járunk, a nagy erjedés végső évei ezek, melyek rövidesen megszülik azt a rendszerv…ásnak nevezett izét, aminek a poszt korszakában vagyunk most, nagy örömünkre. Az erjedős éveknek hála egy olyan korábban ördöginek és sátáninak tartott sajtótermék magyar változata is beszivároghatott az akkor még Élet és tudomány uralta ismeretterjesztő palettára, amit úgy hívtak: Scientific American, vagy magyarul Tudomány. Ez az orgánum csupán pár évet ért meg édes anyanyelvünkön, de történelmi feladatát így is ellátta: felkeltette a reáltudományok és a világegyetem nagyszerűsége iránti érdeklődését egy szépreményű, intelligens és tehetséges kissrácnak, aki ekkoriban 9-10 éves volt. A kivételes - és mellesleg nagyon helyes - kölyök természetesen nem sokat értett a komoly szakmai értekezésekből, de a látványos képek és beszédes ábrák felkeltették érdeklődését. Nagy fekete szemei csillogtak, ahogy falta és egyre jobban felfogta a tudást. Felfúvódó világegyetemekről, fraktálokról, szupravezetőkről olvasott, és végleg eljegyezte magát a tudomány mellett. Ezt az eljegyzést aztán viszonylag hamar felbontotta egyoldalúlag - a Tudomány azóta is mély letargiában van - mivel rájött, hogy ő inkább iró lesz.
Na ami ezek után jött, azt majd egyszer megírom az életrajzomban, de tény, hogy azóta is nagyon baráti viszony fűz ezekhez a témákhoz. Persze azóta az akkor újszerű kérdések, ma már felderített területek lettek, bizonyos elméletek elavultak, de a fraktálok akkor is és most is gyönyörűek.
Mik is azok a fraktálok?
Benoit Mandelbrot definíciója: Fraktálnak olyan halmazt nevezünk, melynek Haussdorf-Besicovich dimenziója határozottan nagyobb, mint topologikus dimenziója… Nos én nem tudom ki volt Haussdorf, meg hogy milyen viszonyban volt Besicovich úrral, vagy hogy úr volt-e egyáltalán, de mindenesetre ez egy egy nagyszerű dolog, meg minden…
Khmm. Gondolom ez így tiszta. Ha nem lenne az, konyhanyelven a mandelbroti állítás annyit tesz, hogy egy olyan alakzat, melynek minden egyes része a fraktálhoz nagyon hasonló kópia. A fraktálok “önhasonlók”, azaz nemigen változnak, ha nagyítjuk vagy kicsinyítjük őket. Közhely, de a környezetünk tele van fraktálokkal: A fák, a felhők, a kontinensek partvonalai, vagy akár a szappanhab.
Azok a gyönyörű fraktálképek, melyekbe én is beleszerettem általában egy egyszerű vagy nem is olyan egyszerű matematikai képlet grafikus reprezentációi. Amikor megláttam az első ilyen képeket ellenálhatatlan vágy fogott el, hogy én is kreálhassak ilyen kis csodákat, belenagyíthassak, fölfedezhessem visszatérő, de önmagát mégsem ismétlő mélységeit. A furcsa, letisztult, olykor organikus formákon keresztül mintha a kozmosz rezgései interferálnának az elmémben. Olyan mintha a vegytiszta végtelennel néznék szembe… Annó a C16-osomra szereztem egy ilyen kis mandelbrot-generátornak hívott progit, de tekintve azoknak a gépeknek a kapacitását, sajnos csak fekete-fehérben és csigalassúsággal tudtam képeket kreálni. Szóval a végtelennek még várnia kellett egy kicsit…Itt jön egy vágás és már napjainkban járunk, az internet korában. Pár hónapja végre megtaláltam, amit kerestem, egy részben magyar fejlesztésű nagyon okos kis progi formájában.
A gépemen van egy Káosz névre hallgató könyvtár, ott több fraktál-generátor is van, de nekem a legjobban a Xaos nevezetű jött be. A téma iránt érdeklődőknek melegen ajánlom, ingyenes nyílt forráskódú kis kincs. Maga a progi teljesen felhasználó-barát, magyar nyelvű és gyors. A ‘help’ - ben több kisebb előadást is megnézhetünk a főbb fraktálokról, transzformációikról, permutációikról meg sok más áció-ra végződő dolgukról. Olvashatunk a szökési időn alapuló fraktálokról, Júlia-halmazokról és a “tradicionális fraktálokról”, mint pl. a Sierpinski-szőnyeg. Jómagam is felhasználtam a ‘help’-et eme kis bejegyzés megírásához… Miután bőszen belevetettem magam az elvont matematika grafikusan manifesztálódott világába nekiálltam képeket és videókat készíteni a XaoS-sal. Hadd prezentáljam ezeket…
Annyit még hozzáfűznék, hogy nem mindenkinek tetszenek ezek az alakzatok. Van akik szerint túl rideg, túl steril, nem élő. Na ővelük volt gyerekkoromban a legtöbb konfliktusom: Amig én a kövekkel játszottam ők békákat meg hangyákat birizgáltak. Amíg én robotokat rajzoltam, meg űrhajókat, ők erdőket, állatokat.
Azért, abban egyet kell értsek velük, hogy a fraktál világ tökéletességében nincs helye az embernek. Akár egy makulátlan kristályrács vagy egy küllős spirálba rendeződött százmilliárdnyi csillag, gyönyörű. De hiányzik belőle a mi tökéletlenségünk…

Ez egy Magnet nevű fraktál Júlia aspektusa. Olyan, mint valami űr-hab… Szépek ilyen nagy méretben, szóval érdemes a piciket is megnézegetni…

Ő volt sokáig a háttérkép a laptopomon. Klasszikus Mandelbrot-halmaz, mindenféle szűrökkel megbolondítva.

Dettó. Határfelismerés szűrővel. Szikrának neveztem el…
Ő egy módosult Mandelbrotból készült és nagyon tetszik…
Klasszikus Newton fraktálból csináltam valahogyan, de már nem emlékszem, hogy hogyan.
Szintén. Mindig Radics Béla jut róla eszembe…
Ő meg a Sam Szem…
Van még sok-sok hasonló, ezeket teljesen random rakosgattam be ide. De az emberben azért kialakul egy kép…Aki kedvet kapott, az itt letöltheti a programot, vagy utánanézhet a témának a wikin. Jó fraktál generálást mindenkinek…
Categories : Néznivaló, NonSF





Legfrissebb