Military SF

11 08 2008

Meglehetősen szeretem a SF ezen ágát, sajnos magyar nyelvre kevés ilyen művet fordítottak. Most hirtelen  Haldeman Örök háborúja, illetve Orson Scott Card-tól a Végjáték jut eszembe. Nemrég pedig a Galaktikánál jelent meg a Született Stratéga, ami ugyan nem tetszett annyira, mint az előző kettő, de azért szórakoztató olvasmány volt. Elég komoly kiadásokat okozok magamnak, amikor angol nyelven megrendelek egy-egy Hamilton vagy Reynolds könyvet.

Gondterhelten olvastam és olvasom az orosz medve legújabb mancspróbáit. Putyin és barátai úgy döntöttek, hogy a Kaukázus túl nyugodt hely volt mostanában. Az azeriek nem cseszegetik az örményeket, a csecsenek is csak a szokásos heti egy-két halottat produkáló lagymatag ellenállásukat produkálják. Nosza provokálunk egy jó kis helyi háborút, ha már az ottani nyugat-barát vezetők olyan hülyék, hogy be is ugranak nekünk, akkor miért ne tegyük. Talán még Ukrajnát is bele tudjuk rángatni, hisz náluk állomásozik a fekete-tengeri flotta, mely -nem kétséges - hamarosan már a grúz partok közelében hajókázik.

Lesz egy jó kis háború, már megint. A nagyok (USA, EU, Kína) majd gondterhelt nyilatkozatokat tesznek, netán még kicsit a diplomácia is lehül a nagy orosz sztyeppéken. Majd sokan meghalnak, persze mind hősök lesznek. A gyászoló szüleik, gyermekeik meg majd valahogy megpróbálnak megbarátkozni a fájdalommal, a menekülttáborral, az idegeneknek kijáró tekintetekkel…

Jó-jó ez a military SF. Csak soha nincs bennük szó a megcsonkult családokról, meg a gyülöletben felnövő árvákról…


Actions

Informations

5 responses to “Military SF”

12 08 2008
Norris74 (14:30:20) :

Szerintem ez olyannyira “Military SF”, hogy szerénytelenség nélkül állítható, hogy ezek a konfliktusok a MU-ban szereplő “Energiaháborúk” első csatácskái. Ugyanis ez az egész nem szól másról, mint olajról, földgázról és egyéb nyersanyagok és energiahordozók feletti diszponálásról.

12 08 2008
Creideiki (15:10:36) :

Húú,

ebből a nézőpontból nem is gondoltam át. De egyértelműen igazad van.
Sajnos…

19 10 2008
lnpeters (22:40:32) :

A hátam borsódzik. Nehogy utána meg az élelmiszerért vívjunk háborúkat…

Annak idején meglehetősen sokat töprengtem valamelyik orosz tábornok kijelentésén: “Nem hiszek a két világrendszer háborújában. Én csak egy globális háborúban hiszek: a fehér ember háborújában mindenki más ellen.”

20 10 2008
tschaby (23:29:27) :

Qui desiderat pacem, praeparat bellum - Vegetius

21 10 2008
mentolosmacska (16:56:16) :

‘Si vis pacem, para bellum’ - egyébiránt innen a parabellum, mint töltény.

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek