Alapjában véve nem az én stílusom, de a szám és a klip is óriási, a zseniális dalszövegről nem is beszélve. Szerintem.
Egyszer nekem is lehet ilyen jutyúbról beágyazós, kedvenc zenét felrakós posztom. Hátha van, aki nem ismeri.
Tetsuo említette, hogy a Dűne és a Blade Runner filmzene mennyire rendben van. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy még a mostaninál is fiatalabb koromban láttam az ORF1-en a Fekete Lyuk c. filmet, aminek szerintem szintén nagyon hangulatos zenéje van. Azóta egyszer megnéztem angolul, már ez sem mostanában volt, amikor még gyengébb volt az angoltudásom.
Nemrég láttam harmadszorra, és most esett le a film a maga valójában. Mindezek után az ítéletem:
ALAPMŰ! Tessék megnézni!
Miért?
Ööö. Nehéz elmondani. A SW 1977-es bemutatása után rengeteg meghatározó SF alkotás került piacra. (Alien, Blade Runner, E.T. stb.) A Fekete Lyuk érdekes módon már 1975-ben forgatás alatt volt, ilyen értelemben tehát nem az akkori scifi hullámot akarták vele meglovagolni…Na de mindegy. Bármilyen összehasonlítás felesleges a SW-al. Ez a mozi tök más. Komolyabb, profibb, frissebb. Ugyanakkor gagyibb és elavultabb. Aki nem érti mit zagyválok, az nézze meg.
A sztori dióhéjban: Földi felderítő raumschiff egyszer csak talál egy fekete lyukat, amibe majdnem belezuhan. (De aztán nem.) A lyuk közelében, de annak gravitációs terétől nem zavartatva, kering egy másik hajó, a USS Cygnus. Íme:
Persze ez a bárka már húsz éve eltűntnek van nyilvánítva. (Éljenek a passzív szerkezetek.) Fedélzetén nincs legénység, csak robotok meg valami élettelen drónok. Meg egy őrült tudós, akit Maximillian Schell alakít nagyszerűen. Ráadásképpen van néhány fenyegető, hentelős megarobot, idióta kinézetű baráti robot a lá Benji, ESP -képességekkel megáldott hősnő, meteorvihar, miegymás. A végére persze sokan meghalnak és persze néhányan a fekete likba is belezuhannak. A történet ezek alapján sablonosnak tűnhet, s talán az is. Mégis egy érdekes és különleges filmélmény, az esetleges kliséken túl egy nagyon egyedi és jellegzetes hangulattal. Arról nem is beszélve, hogy néhány klisé ebből a filmből származik. 
Sok hibája mellett imádtam a film pre-digitális érából származó, modellépítős-pepecselős trükkjeit. Itt-ott kicsit idegesítő, de helyenként még mindig nagyon látványos.
Ez itt Maximillian Schell Reichardt professzora, illetve az említett hentelős megarobot…
Van még egy dolog, ami megkülönbözteti a zsáner hasonló filmjeitől: a különböző metafizikai kérdéseknek, a pokol és a mennyország koncepciójának boncolgatása. A film vége meglehetősen ambivalens, sok értelmezése létezik, teljesen nyitott végű. Ezt ugye sokan nem szeretik, ehhez a filmhez mindenesetre passzol. John Barry hatalmas zenét írt a filmhez, szinte már idegesítően monoton főtémájában mintha a gravitációs hullámok zúgását hallanám. (Már ha van ilyen, ugye̷
Említettem, hogy nem érdemes összehasonlítgatni a Starwarssal, ami egy évvel korábban került a mozikba. Egy ponton mégis megteszem. Szembeötlő a színészi játék minőségi különbsége. Persze Mark Hamill vagy Carrie Fisher óriási színészek (sic), de nem lehet őket összehasonlítani Anthony Perkins vagy Maximillian Schell játékával. Maga a film is sokkal lassúbb, teljesen más iskolát képvisel. Félreértés ne essék, jobb filmnek tartom az SW-t (és főleg a ESB-t), de scifi rajongóknak melegen ajánlom ezt a - most már - kultikus filmet.
Ebben a pár perces klipben az első pár perc látható és hallható, benne a már említett főcímzenével.
Annyit még érdemes tudni, hogy ez a film volt a Disney első felnőttfilmje, káromkodással és az emberi halál képeivel. Ez persze nem illett Mickey és Donald imidzséhez. Nemhiába alapították meg később a Touchstone-t, ami a Disney “durvább” filmjeit viszi tulajdonképpen.Összegezve, az alábbi állítások mind igazak:
A Fekete Lyuk egy SF alapfilm. A Fekete Lyuk messze nem a legjobb SF film, amit láttam. A Fekete Lyuk tele van nevetséges Disneykarakterekkel, mint pl. ezek a robotok.
A Fekete Lyuk néha unalmas. A Fekete Lyuknak óriási atmoszférája van. Mai napig nem tudom hányadán állok a Fekete Lyukkal. A Fekete Lyukról szóló bejegyzésnek ez az utolsó mondata.
Eddig 1 szál ciginél járok a héten. Most már érdemes lenne nekiállni a leszokásnak. Egy már majdnem nulla…
Tekintve, hogy milyen emberekkel találkoztam mostanában, ez elég jó arány. Nem gondoltam volna, hogy az olykor rámtörő embergyűlölet fordított arányban is állhat az elszívott blázok számával. Ma annyira felrántottam az agyamat az egyik kollégámon, amire talán még nem is volt példa. Leüvöltöttem. Olyan kuss volt, mivel általában nyugodtnak ismer mindenki. Az is vagyok, és mégis.
Azért egy szál, az csak egy szál. Fejlődés ez, kérem. Napról-napra jobb ember leszek…
Hát bocs minden Blade Runner rajongótól, beleértve magamat is…de az a helyzet, hogy a jutyúbon keresgéltem mindenféle klippekért, amik egy épp íródó bejegyzéshez kellenének. Egy kedvenc filmemről.
S helyette találtam ezt…:
Hackett iménti bejegyzése a BR-ről, adta az ötletet a készülő poszthoz, ami a Fekete Lyuk c. filmről akart volna szólni. Ehelyett találtam ezt. Szóval bocs. De azért jópofa, nem?
Rövid poszt lesz.
Előre bocsájtom, hogy Nemeréről fogok írni pár sort. Arról az emberről, akinek a művein többé-kevésbé felnőttem. (Terra, Túl a Plúton, Téridő -ciklus, Lars, Ariel, Don-ciklus, Dorg-ciklus stb, Neutron-akció) Arról az emberről, aki harcos eszperantista, aki a világnak adta a minősíthetetlen Titkok könyve szerű “dolgokat”, a Fantasztikus nagynénit, és akinek a Galaktikánál megjelent könyvét nem bírtam végigolvasni.
Szóval nézegettem a honlapját, meg a műveit stb. Valószínűleg több könyvet olvastam tőle, mint bárki mástól. Nem éri el az életművének a 3%-t sem. Fordított is vagy 20 könyvet lengyelből, meg én nem tudom még honnan. Több tucatnyi eszperantó mű.Sok száz kiadott novella.
2008-ban 32 könyvét és 11 novelláját adták ki…
Tegnap-tegnapelőtt befaltam az Isten gépeit, egyéb fontos teendőim rovására. (Enyhe spojler vórning.)
Kritikus nem lévén csak néhány érzet a könyvről, így félig sem letisztultan. Óhatatlanul is korábbi művekhez hasonlítgat az ember, mintha az állandó fejlődés, változási kényszert kellene számon kérni az írón. Tekintve, hogy olvastam Hackett minden eddigi könyvét (pontosabban egyet nem, azt a Dark Space(?) - eset) kijelenthetem, hogy nagyon fasza a felütés, egyből magába szív a sztori. Olvastatja magát, a tagolás is érdekes. Nagy erénye a különböző helyszínek, kulisszák überfrankón plasztikus megjelenítése. A hideg futkosott a hátamon, ahogy magam elé képzeltem a vörös fényben fürdő copy Földet, vagy az ég felé ágaskodó, sok kilométer széles anyagoszlopot. Az anyagmanipuláció képei, az ebből fakadó végiggondolt, vagy sejtetett lehetőségek is nagyon ütősek.A PHD-hez képest talán egy fokkal kevésbé filózgatós, de legalább annyira gondolatébresztő. Na és persze méginkább virtuálban dugós…A történet sem”ül le” annyira, mint a PHD-ben.
A könyv karakterábrázolásával sem volt semmi gondom, más kérdés, hogy a különböző Szofikat és Scottokat egy szereplőként kezeltem tudat alatt, és ezért a kis mértékben eltérő jellemvonásaik kicsit homályossá tették a karakterek kontúrjait.
Az alapötlet és a prezentálás is nagyon-nagyon jó; a lehetőségek, amik kibomlanak előttünk ugyanolyan görbét követnek, mint a regénybeli szingularitás felé tartó társadalmak fejlődési üteme. Nekem a technológiai szingularitás koncepciója teljesen új volt, így ez külön élvezeti értéket adott a könyvnek. A vége felé kicsit már zsongott a fejem a különböző újabb és újabb témáktól, mint pl. fekete doboz gazdaság, Jupiter agyak, stb. De épp emészthető mennyiségben voltak ezek jelen, és hát belesimultak a sztoriba. Az emberi evolúció egy újabb lehetséges útját kaptuk az arcunkba, lehet rajta mojolni.
Bizonyos részletek persze óhatatlanul korábbi olvasmányaimat idézik fel, pl. a bolygóméretű, galaktikus mag közelében gyülekező entitások, amiket Sznyegov Istenemberekjében olvastam. A félelmetes ramírok, ugye. (Bocs gyerekek, nekem mai napig kedvencem.) Látszott, hogy Hackett rengeteg háttérmunkát végzett, és nagyon ott van minden tudományos háttérinfó. Pont annyi, amitől nem kezdődik el az a bizonyos zsongás. Ez nekem mindig nagyon bejön. Éppen ezért - meg mivel az a fajta vagyok, aki olvasás közben, a könyvet ölébe ejtve, üveges tekintettel utána számol dolgoknak -, egy dolog nagyon nem stimmelt. Amikor a Földet épp magába akarta szívni a Manci, olvashattuk, hogy eltörpült sokmillió fényéves átmérőjű társaihoz képest, akik a Galaxis közepén tátongtak. Ha csak egy ilyen is lenne ott, akkor az az Androméda-ködig érne. Nagyon nem szoktam negatívumok után kutatgatni, mert az olvasás élménye mindenek felett. Meg ebben a könyvben mást nagyon nem is találtam.
Azt hiszem az “ítéletemet” akkor is e bejegyzés első mondata fejezi ki leginkább. Nagy gratula az írónak!
Most pedig kikalkulálom a frigó kvantumfüggvényét, hogy egy kis anyagot vehessek magamhoz…
Hadiösvény és Mohicane (sőt Nita is) dobta tovább a labdát, ugyan mit is gondolunk az őszről…
Az a helyzet az ősszel, hogy szeretem. Nemrég írtam is egy kis verset erről:
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt.
Jó, nem?
Volt a szobám falán egy festmény-replika, amit nagyon szerettem. Paál László képe volt, azt hiszem. Egy erdei tisztást ábrázolt, zöld-arany lombozatú fákkal, és rézszínű, narancsvörös avarral. A fák lombkoronáján átsütött a késő szeptemberi, kora októberi nap, és ahol utat talált a talajig, ott szinte izzani látszottak a lehullott levelek. Az egésznek egy különlegesen bensőséges, meghitt hangulata volt. Sokat méláztam azon, hogy vajon hány ilyen aranyló tisztást rejthet még ez a festett erdő.
Sokan nem szeretik az Őszt.
Hideg van, köd van, iskola stb.
Az élet minden évszakban ugyanolyan, és ezek az évszakok nem vesznek el tőlünk semmit, csak valami pluszt adnak. A Nyár a meleget, egy kis melanómát, a Tavasz a felpezsdülő életet, a Tél a hófehér tájat, és a kandallókban ropogó tüzet.
Az Ősz pedig azt a keserédes, melankólikus és SZÉP érzést, amit a dolgok lelassulásának, és elmúlásának tudata ad.
Én ezért szeretem. A világ többi része pedig azért, mert engem az ősz adott a világnak… 
Immáron több hónapja irogatok az SFblogsos közösség tagjaként. A szombati tali után, ezt már hivatalosan is kijelenthetem, a KÖZÖSSÉG szón óriási hangsúllyal. Mert ez egy nagyon fasza kis társaság, még ha sokakkal nem is sikerült dumálnom azok közül, akik szintén materializálódtak a MOMpalaceban…
Úgy indult, hogy egy ködös-szmogos-büdös hajnal virradt itt a nyugati végeken. Az ébresztőm 5 45-kor elkezdett zörögni, a szemem azonnal felpattant…volna, ha a fél kiló csipa és álombor nem betonozta volna össze a szemhéjamat. Azért valahogy kitámolyogtam az ágyból, bevágtam a sípcsontomat az éjjeliszekrénybe, ezzel egyidőben levertem róla az olvasólámpámat. Mármint nem a sípcsontomról, hanem az éjjeliszekrényről. Amikor végre visszanyertem a látásomat, gyorsan összekaptam magam, vetettem egy pillantást a még édesen doromboló kedvesemre, aztán nekiindultam a nagyvilágnak.
Mivel Merras beparáztatott a tali blogján, hogy itt bizony nem biztos, hogy lesz jegy 10 óra körül, ezért kilóhatvannal hasítottam az M7-esen, csak egy kávéra állva meg. (Kávézás közben bepillantást nyerhettem a szomszéd asztalnál hangoskodó Provident cég aktivistáinak hihetetlen mélyenszántó, ámde mégis magasröptű gondolatvilágába, mely valami pénz nevű dolog körül forgott) Fél tízkor már ott voltam a MOMparkban, ahol is a kedves információs hölgy megmutatta merre lesz a rendezvény, sőt a parkoló tarifáról is tájékoztatott,tévesen. Ennek este lett jelentősége, amikor gondosan kiszámolt pénzem nem lett elég a parkolójegyre, mivel én az infóknak megfelelően a valósárak felével számoltam. Kénytelen voltam összetarhálni kétszáz forintot, szerencsérea kocsiban volt apró, szóval nem kellett ismeretleneknek tartoznom…:8
Na de. Sorbanállás közben egy kedves lány tájékoztatott, hogy én vagyok Creideiki ő meg Nita és hogy a pólómról ismert fel. Aztán bemutatott Hadiösvénynek és még egy srácnak is, aki saját bevallása szerint nagy Trekkie volt. Együtt mentünk föl és körbenéztünk mi a pálya. Itt kicsit lepattantam, mert néha magamnak való gyerek vagyok, aztán amikor legközelebb találkoztunk, megismerhettem társaságukban Mohicane-t, Mentolosmacskát és Acélpatkányt is. (Itt kell megjegyezzem, hogy Nita és Hadiösvény olyan mint egy atom, Nita az elektron, jön -megy bárhol feltűnhet, bármikor eltűnhet, Hadiösvény pedig a proton, a nyugodt centrum… remélem nem sértődtök, meg, bóknak szánom) Hamarosan megint lekoccoltam, ezúttal a nikotin hivó szava miatt, és szerencsésen ki is zártam magam a mozi szintről, úgyhogy kénytelen voltam legyalogolni a főbejárathoz, majd vissza a rendezvényre.
Ideje volt bevennem magam a kisterembe, ahol sok, számomra érdekes előadás zajlott. Külön kiemelném a digitális hőskorról tartottat, ami nagyon tetszett. Az előadó említett is egy honlapot is, ahova felraknak minden linket, amiről szó volt, de sajnos elfelejtettem. Aki tudja miről van szó, az segítsen. Aztán jött Sheenard, és Eric Stilwell, ez is egy jó kis program volt. Még kérdeztem is. Stilwell egyébként egy halál visszafogott, szerény, szinte gátlásos fazon, nagyon szimpatikus volt. Sheenard pedig, akit most láttam és hallottam először szintén nagyon jó fej volt, és tényleg annyit bír beszélni, mint ahogy azt a hírek rebesgették… Nagyon sajnálom, hogy a Trombitás nekem nem jött, össze jó kis dumákról maradhattam le.
Kicsit már flamós voltam, szóval ettem egy borzalmas pizzát - a nap mélypontja - majd megimerkedtem Onsai-al, akiről gyanítottam, hogy ő Onsai… Korábban igértem neki egy tábla mogyorós csokit, na azt is elfelejtettem. De majd legközelebb…
A Galaktika standon összeismerkedtem Attilával, aki szintén a szívem felett viselt ikonikus Bud Spencerről ismert fel, majd közölte, hogy sztár vagyok…muhaha. Jó arc volt, később meg is vettem az Isten gépeit, ha már Hackettet elkerültem. Egy másik standon pedig megvettem Le Guin The Lathe in Heavenjét, zsír új állapotban. Utána még meghallgattam pár előadást az 5ösben, mind a Tuanos, mind a Galaktikás …hmm…reménytkeltő volt.
Mivel már későre járt, lassan készültem indulni, Onsaitól köszöntem el éppen, amikor Sheenard odajött és invitált minket a Trombitásba. Akkor kicsit meginogtam, mivel a jó bort és a jó társaságot biz én kedvelem, de muszáj volt hazaindulnom.
Ez volt egyébként a legnagyobb negatívum, legközelebb tuti úgy készülök, hogy fennalszom. Tapasztalatom szerint egy ital mellett, egy félhomályos helyen nagyon jól össze lehet ismerkedni bárkivel, főleg ha ilyen jó fejek. Sok mindenki van akivel nem találkoztam, és sok mindenki akivel pár szót váltottam csak, de nem baj, legközelebb bepótoljuk. Mert tuti , hogy lesz legközelebb.
Sok köszönet és gratula a szervezőknek!!!
Ja, mivel itt volt egy kis kavar, hogy ki kit látott, meg kivel találkozott, meg hogy Chelloveck is, ha legközelebb keressük egymást könnyebben rámtaláljon, ime egy idióta kép rólam. Szóval ha ezt az arcot láttátok, akkor Creit láttátok.
(De igen tényleg 33 éves vagyok… )
Úgy esett, hogy jó egy hónapja Belgiumban jártam üzleti ügyben.
Jó kis trip volt, több szempontból is. Üzletileg bejött, ráadásul rácsodálkoztam Brugge (flamandul. franciásan Bruges, magyarosan Brűzs) városára is - ahol a partnercég volt-, és aminek a nevét eddig csak focihírekből ismertem. Na az a város olyan, mint Brüsszel, Velence meg Bécs összegyúrva. Egyszerűen gyönyörű. Hihetetlen, hogy nem hallottam sose róla…
http://hu.wikipedia.org/wiki/Brugge
De nem ez a lényeg.
Történt, hogy jó szokásomhoz híven megint elhagytam valamit. Ezúttal a bérautóban maradt a vadonatúj mobilom, amiért fél évet könyörögtem a cégnél. (Két-három évente megérint a fogyasztói kényszer, és akkor szükségem van valami csilli-villi kütyűre, amivel a telefonáláson kívül még száz másik, számomra teljesen haszontalan dolgot lehet csinálni… ) A reptéren meg elvették a borotvahabomat, és a kétezer forintos arclemosómat, ami az egyetlen olyan kozmetikum, amiből férfi létemre nem engedek. De mindegy.
Már a repülőn konstatáltam a veszteséget, és Ferihegyre érvén bőszen hívogatni kezdtem a Charleroi Hertz-t. Ez napokig így ment, többször közölték velem, hogy nincs telefon, most takarítva van az autó valahol, most éppen Mr. Porugues kölcsönözte ki, stb.
Én már korábban letettem róla, hogy meglesz amúgy, csak becsületből próbálkoztam…A dologhoz ugyanis hozzátartozik, hogy amikor leadtam a kocsit, egy füstös képű, valószínűleg palesztin vagy szír származású, ravasz képű fiatalember vette át, és vitte takarítani. Általában nyitott és előítéletektől mentes ember vagyok, legalábbis ezt szeretném hinni magamról, de…
Tegnap hozott egy csomagot a TNT, benne a sértetlen mobilom. Szerencsére otthon nincs tükör, szóval nem tudom leköpni magam.
Amikor pár hete a Darwin IV -es bejegyzést csináltam, írtam egy rövid, de udvarias emailt Barlowe-nak, hogy legyen kedves engedélyezze, hogy a műveit kirakjam a blogomra. Pár napig vártam, de aztán úgy döntöttem, hogy azzal megadom neki a tiszteletet és elismerést, hogy jó dolgokat írok a munkásságáról és linkelem a weboldalát. A képeket meg felraktam.
Tegnap viszont válasz is érkezett, nagyon normális hangnemben, ahogy reméltem.
Hi Laszlo,
Thanks for affording me the courtesy of an inquiry. Many people would have gone ahead and never asked. By all means, feel free. Please, if you would, simply run a credit line like “Artwork copyright Wayne Barlowe.” Other than that, have fun.
Oh, and your English is superb. Congrats!
Good luck, Wayne
Jó fej nem?
Ennek örömére felrakok még pár képet (Artwork copyright Wayne Barlowe… ) a másik nagy projektjéből, ami a poklot mutatja be. Ezek a festmények művészibbek, “festmény-jellegűbbek” (ha létezik ilyen szó?), de elég gyomorforgatóak tudnak lenni. Hyeronimus Bosch és Dalí századforduló testvére. Azért egy 12-es karikát ki kellene rakni rájuk, szóval ennél fiatalabb olvasóim, most lapozzanak…
The watchtower
Belzebub erődje
Moloch
Szukubbusz.
Akit érdekel ez a visszataszító, élőhalott, mégis veszélyesen vonzó világ, az itt jobban is utánanézhet.
Legfrissebb