Eszterga a mennyben
29 04 2009
Azaz: Égi eszterga.
Még a novemberi SFblogs talin vettem meg a sci-fi mesterei sorozatban megjelent könyvet, ezzel teljessé téve a gyűjteményemet. Külön örömet jelentett, hogy mint kiderült Acélpatkány orra elől halásztam el… 
…aztán eltelt fél év, mire végre kézbe vettem, de onnantól viszont hamar elolvastam, mert nehezemre esett letenni. Le Guin-től korábban a kiváló Sötétség bal kezéhez volt szerencsém, illetve tinédzserként elolvastam a magyarul megjelent Szigetvilág-könyveket is, amik nagy kedvenceim voltak letisztult, szerethető stílusukért és humanizmusukért.
Spoiler alert!
Az Égi Eszterga két főszereplője egy meglehetősen hétköznapi kétkezi munkás, George Orr és az őt kezelő pszichológus, Haber. Orr álmai olykor képesek megváltoztatni a valóságot, ezért hősünk minden módon próbálja elnyomni őket, nehogy valami kárt tegyen a realitásban. Haber először csak egy különleges pácienst lát Orrban, de ez hamar megváltozik. A saját maga által épített géppel hipnotizálja Orrt, és kezelésről kezelésre egyre jobban irányítja a férfi álmait.
Két fő vonulat határozza meg a történetet. Egyrészt a fő karakterek jellemfejlődése. Haber, a kicsit önelégült, mindazonáltal jó szándékú pszichiáter lépésrő-lépésre veszíti el realitás érzékét, ahogy egyéniségének sötétebb oldala fokozatosan teret nyer. Keserű iróniája a történetnek, hogy a páciensei szellemi jobblétéért küzdő orvos végül teljesen megháborodik.Orr esetében ebből sokat nem látunk, ő a könyv elején is ugyanaz a nyugodt, erős, kicsit mégis “jellegtelen” ember, akinek erejét éppen egyénisége mozdulatlansága adja. Ugyanilyen marad a történet végkifejletéig, mélységében és nem változásában ismerjük meg őt. Meglehetősen éles a kontraszt az őrületében elvesző zseniális Haber és a jellemszilárdságát a másik széthullása közepette megőrző, középszerű Orr karaktere között.
A másik fő vonulat a kiinduláskor disztópikus világ és az azt követő realitások közötti értékkülönbség. Haber sugallatára Orr egyre optimálisabb, Utópia felé hajló világokat teremt, ám ezek a valóságok mégis egyre kevésbé tűnnek kívánatosnak és élhetőnek. Végül a túlnépesedett, napjaink problémáival küzdő világból egy sótlan “falanszterszerű” valami lesz, melynek Haber már-már diktátora. Különösen tetszett, ahogy az eleinte jó szándékú változtatások minduntalan Haber ellen fordulnak: fajgyűlölet nélküli világot kívánt, erre Orr álma minden ember bőrét szürkévé változtatta, kiirtva a különbözöség hordozta rengeteg értéket is. Azt kérte szűnjön meg a túlnépesedés, mire Orr egy gyilkos ragályt teremt, mely elpusztította az emberiség háromnegyedét stb. A könyv klimatikus vége, mikor Haber átveszi Orr képességét, majd álmai nyomán széthullik a világ, nos engem teljesen lenyűgözött. Orr a legvégén közbelép, de nincs hepiend, a valóság soha nem lehet már olyan, mint azelőtt…
Az érdekes szerkezetnek hála “disztópikus utópiák” (már ha létezik ilyesmi) egész sorát mutatja be Le Guin. Azt is mondhatnánk, hogy műfajilag ez egy poliutópia, esetleg multisztópia…
A könyv vérbeli SF a szó legnemesebb értelmében: az emberi lélek és társadalom fejlődésének kérdéseit boncolgatja egy ügyesen elmesélt történeten keresztül. Az emberi vágy, hogy kézben tarthassuk sorsunkat és befolyásolhassuk környezetünket végül elbukik az Orr által képviselt már-már taoista életfilozófián. Az irónő is érezhetően Orr pártján áll , mégsem foglal állást; a válaszok meglelését az olvasóra bízza. A narráció tárgyilagos, szinte száraz, mégis valahogy mélyen személyes. Mint Le Guin legtöbb könyvében, itt is elsősorban az emberen van a hangsúly, a környező világokból, idegen lényekből (mert azok is vannak) épp annyit látunk, ami feltétlenül szükséges.
Itt kell megemlítsem a mű egy másik erényét is: a terjedelmét. Semmi féltégla, felesleges leírások vagy lényegtelen mellékszálak. Bárcsak több ilyen terjedelmű, mégis tömény regény születne mostanában.
Azt hiszem, mostanra nyilvánvaló, hogy nekem tetszett a könyv. Ajánlom mindenkinek, tegyen vele egy próbát, ha még nem olvasta. (Ámbár ilyen biztos kevés van, hisz ezt a könyvet az SF nagy klasszikusai között tartják számon, jelentsen ez bármit. Mondjuk szerintem semmit, mert pl. Lois Mcmaster Bujoldról is ezt olvastam…ég és föld)
Itt is lehet olvasni a műről, Sikamlós Jim blogján.
Categories : Olvasnivaló
Legfrissebb