Starchild

Ez lehetne a magyar címe Peter F. Hamilton elképesztő méretű regényfolyamának, melyet angol nyelvterületen Night’s Dawn trilógiaként ismernek. (A meglehetősen bombasztikus című The Reality Dysfunction és Neutronium Alchemist, valamint a The Naked God alkotják. )

Legalább tíz éve már, hogy először találkoztam Hamilton nevével az Index megboldogult SF fórumán, ahol akkor merőben más néven voltam fenn… Itt ajánlották, mint a brit SF egyik új fenegyerekét, és megjegyeztem a nevét. Ezért, mikor jópár évvel később Londonban jártam, gyorsan meg is vásároltam az akkor elérhető műveit, ami aztán azt eredményezte, hogy a reptéren enyhén túlléptem a poggyász súly-limitet. Hamiltonról amúgy annyit, hogy bár itthon kevéssé ismert, attól még ő Nagy-Britannia legsikeresebb SF írója. (Jóval kétmillió fölött jár az eladott művei száma, ha ezt elosztjuk tizeneggyel - ennyi könyve jelent meg eddig - akkor még mindig egy olyan szám jön ki, ami jelenleg aktív hazai íróink összesített életművével van azonos dimenzióban…sajnos.) A Tuan nagyon helyesen nemrég kidobta a Földre hullt sárkányt, melyről még a Bookcrasher sem nyilatkozott negatívan… A Night’s Dawn egy korábbi trilógia, a kilencvenes évek elején íródott, és a történetben felvázolt teremtett világot hívják Confederation Universe-nek. Mindig is nagyon kedveltem ezt a teremtett világ “zsánert”, amennyiben az túlmutat a szokásos ponyvás SF kliséken. Azaz hihető, logikus, átgondolt és eredeti hátteret ad a történetnek, mely enélkül értelmét és hitelét veszítené, de legalábbis merőben más értelmet nyerne. Példának okáért Paul Atreides csak a Dűne univerzumban lehetett az aki, de mondjuk Luke Skywalker karaktere nem igazán változna meg egy tündérmesébe, vagy akár a Harry Potterbe behelyettesítve sem… Persze szeretem a SW univerzumot, de fenti kritériumomnak nem felel meg. A Konföderáció világa, ahol a három könyv játszódik, viszont annál inkább, szóval csapjunk is bele.

A könyvek története rendkívül szövevényes és összetett, rengeteg szereplőt mozgat, nagyon sok helyszínen. Hihetetlenül sokat megtudunk a világ történelméről, eszmerendszeréről, politikai-társadalmi viszonyairól, technikai vívmányairól. Minderre persze rengeteg időt és helyet hagy magának az író, hisz a három regény - ami tényleg egy történet háromfelé szedve - összesen 3600 oldalon hömpölyög. (Féltéglák, miniatűr betűkkel… ) Volt egy időszakom, amikor imádtam az ilyesmit, ha egy könyv jó volt, olvasás közben végig azt nézegettem, hogy “a francba, már mindjárt a felénél vagyok.” Na, itt minden mennyiségimádó olvasó szépen ki vagyon szolgálva. Több, mint egy hétig faltam mire végigértem, és akkor még egyetemista voltam… Egyébként nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is rendben van, de erről majd később.

A cselekmény annyira bonyolult és szerteágazó, hogy csak a legfontosabb dolgokat rögzítve is túllépné ezen bejegyzés kereteit. Egy mondatban azért összefoglalnám, ezzel vállalva, hogy örökre eltántorítok vele mindenkit a könyvek elolvasásától, ugyanis így elég gagyi: A huszonhetedik századi emberiség küzdelme, a beyondnak nevezett túlvilágról visszaszivárgó holt lelkek (pl. Al Capone, vagy a Bounty lázadója, Christian Fletcher) ellen.  Mondtam, hogy gagyi… Ezek a lelkek túlnyomórészt nem gonoszak, csak az évszázados-évezredes semmiben várakozásban megkeseredtek, degenerálódtak. Egy baleset folytán út nyílott nekik vissza a valóságba, és most ismét élni akarnak…

Ami tetszett: nincs igazából főszereplőnk, inkább elsődleges, másodlagos, sőt harmad és negyedleges karakterek vannak, akik sorsán és viszontagságain keresztül ismerjük meg az elképzelt jövő nagyívű eseményeit. Kicsit olyan, mint egy színes történelmi tabló. A töménytelen nézőpontnak persze meg van az a jellemző hibája, hogy egy fejezet leírja, mi történik éppen x-el, majd a kövekező fejezet z-vel, majd jön y és a,b, c, és mire visszaérünk száz oldallal később x-hez, már gőzöm sincs, hogy vele mi történt. Na de pár szót a világról:

A Konföderáció, ahol a cselekmény játszódik, tulajdonképpen az emberiség és még két másik értelmes faj által uralt mintegy kilencszáz naprendszer összessége. FTL, azaz fénynél gyorsabb utazás létezik, de a legjobb hajók sem tudnak egyszerre 15 - 20 fényévnél messzebb ugrani. A Konföderáció egy viszonylag laza szervezet, mely sok apró irányzat mellett otthont ad két uralkodó kultúrának: az “Adamist” (azaz Ádámtól eredő) és az “Edenist” (azaz “Édenista”… ) társadalmaknak. Ezek szimbiózisa, vagy inkább együttélése egyensúlyozza ki az amúgy nem túl összetartó emberi közösséget.

Adamist-kultúra:  “Tradicionális” emberek, akiknek életében fontos a hit és vallás, és akik elvetik az emberi és egyéb génmanipulációkat. Rendkívül fejlett gépi technológiával bírnak, testük és eszközeik tömve vannak “nanonicssal”, ami a nanotechnológia hamiltoni megfelelője. Űrhajóik fúziós hajtóművekkel szelik át az űr térségeit. Ők az emberiség expanzionistái, gyarmatosítói.

Edenist-kultúra: Ellentétben az Adamistekkel, ahol sok kisebb kormány és irányzat van egyidejűleg jelen, az Edenistek egy egységes társadalmat alkotnak. Egy telepátiához hasonló ún. “affinitás-háló” köti össze őket, melynek segítségével tökéletesen tudják gyakorolni a demokráciát, hisz minden fontos kérdésben mindenki szavazata számít és elvárt. Ez a totális döntéshozó mechanizmus a Konszenzus. Masszív genetikai módosításokkal operálnak, az affinitás képességét is így szerezték meg. Egy bolygó kivételével kizárólag hatalmas, gázóriások körül keringő élőhelyeken élnek, melyeket egy “biteknek” nevezett technológiával növesztenek. Ezek az állomások ezért élő és intelligens lények, minden Edenista szülei és védőangyalai. (kicsit olyan, akár Banksnél az Orbitálisok Elméi) Űrhajóik szintén élő, értelmes teremtmények, a “voidhawk” (vákuumsolyóm…? )-nak nevezett izék.  Testük bitek sejtjeiben olyan mezőt képesek generálni, mellyel mesterséges féreglyukakat nyitnak. Ez a megoldás sokkal kifinomultabb és gyorsabb, mint Adamist megfelelője. Az Edenistek abból élnek, hogy a gázóriások atmoszférájából bányászot He3-t adják el az emberiség többi részének. Ez ugye a fúziós technológia alapja.

Az Edenistek képesek emlékeiket haláluk előtt az élő űrállomásokba tölteni, és ezáltal egyfajta halhatatlanságot elérni. Amikor az első ilyen elme-transzferek megtörténtek, az Egyesült keresztény egyház feje, a Pápa, kitagadta a teljes Edenist közösséget. Ez érdekes vallási -filozófiai kérdésfelvetésekre ad lehetőséget, és az író nem is hagyja ki ezeket az alkalmakat. Bár ez olykor lefékezi az amúgy is ráérősen haladó történetet, mégis mindenképpen plusz pont jár érte, és kiemeli a hasonszőrű gigatörténetek közül.

Technológia: A Konföderációban használatos tecnológiák igen sokrétűek, olykor a kelleténél hangzatosabb nevük is van, de mindegyikkel találkozhattunk már más hard SF művekben. (Pl. nano és géntechnológia, kiborgizmus, torzitó és sztázis mezők, implantok, csillagpusztító fegyverek stb.) Mindettől függetlenül ezek a vívmányok jól illeszkednek a Hamilton által megálmodott világba, nem tűnnek elcsépeltnek és nem is öncélúak. Különös jelentőségű az antianyag használata, mely irtózatos pusztítóerejénél fogva a legszigorúbban tiltott és üldözött. Olyannyira, hogy maga a Konföderáció is az antianyag használatának maximális korlátozása és ellenőrzése végett jött létre. ( Az embernek óhatatlanul is az Európai Atomenergia Közösséggel való párhuzam ugrik be, legalábbis nekem… ) A világ legerősebb bűnöző-szindikátusai is az antianyag titkos gyártására jöttek létre. Az Adamist űrhajók, amennyiben antianyag hajtja őket, lepipálják még az Edenist sólymokat is.

Történelem: A napjainktól a történet jelenéig, a huszonhetedik századig eltelt dolgok jól dokumentáltak, a történetet olvasva szépen, elegánsan bomlik ki a világ történelmi háttere. Szeretem az ilyesmit, sokkal inkább, mintha százoldalas függelékből kellene kibogoznom ezeket az infókat. Mielőtt az utolsó fejezet utolsó mondatát elolvasnák, megtudhatjuk, hogy keletkezett az Edenist kultúra, miként zajlott a környező űr meghódítása vagy az emberiség első találkozásai más értelmes fajokkal. Pár szemelvény csupán: A Föld itt is létezik, bár már nem a központ. Ettől függetlenül gazdaságilag és katonailag is erős, dacára a tönkretett felszínnek és az élhetetlen atmoszférának. A nagy kirajzás pedig nem heterogén módon zajlott Hamiltonnál, hanem népcsoportonként, esetleg vallási közösségenként. A legtöbb világ a mai napig őrzi ezeket a jellegzetességeket. (Pl. Kulu, a technikailag legfejlettebb bolygó a mai napig túlnyomórészt japán etnikumú, de van csak feketék vagy csak buddhisták által lakott planéta is. ) Sajnos magyar bolygó ebben a világban sincsen.

Említettem a történetfolyam alapkonfliktusát, a túlvilágról (a beyondból) visszataláló lelkek és az élők harcát. Gondolom nem nagy spoiler, hogy a végére minden megoldódik, és az élők győzedelmeskednek. Tetszett Hamilton húzása, amivel mindezt kicsit más dimenzióba emeli: Egy másik, az embernél sokkal öregebb, passzív faj képviselője sejteti, hogy minden fiatal fajnál egyszer eljön a pillanat, amikor szembe kell nézni a saját beyondjával. Ha kudarcot vall, akkor óhatatlanul elpusztul, de ha megoldja a problémát, akkor - úgymond - egy szinttel feljebb léphet. Ez, és jónéhány utópisztikus utalás ad pozitív kicsengést az amúgy sötét tónusú regény(ek)nek. Egyébként is jellemző az irói álláspont:  Könyörtelenül elénk tárja az ember rengeteg hibáját, és láthatjuk, hogy hét évszázad múltán is ugyanolyan kicsinesek, közönyösek vagy éppen álnokok az emberek egymással és a környezettükkel, mint most. Mégis, érződik egyfajta óvatos optimizmus fajunk jövőjét illetően. Talán akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy Hamilton az emberi fejlődés egy lehetséges és kívánatos útját az Edenist és Adamist ideák fúziójában látja.

Szivesen ajánlom mindenkinek ezt a trilógiát, aki szereti a logikusan és okosan felépített jövendő világokat, mélyen árnyalt és színes karaktereket, ezerszálú történetet némi filozófiával és humanizmussal megbolondítva.
Sajnos abban is biztos vagyok, hogy ezt a művet magyarul az életben nem látjuk majd nyomtatásban, a fent már említett bődületes terjedelem okán. Itthoni viszonyaink között ezt körülbelül kilenc darab 450 oldalaskötetben ( lenne vagy 35000 Forint) lehetne kiadni, az pedig minden lenne csak rentábilis nem.

Úgyhogy az angolul tudóknak marad három darab paperback féltégla, en block úgy 20 font értékben. (Annyit még hozzá tennék, hogy nem egyszerű olvasni. Egészen kacifántos angolsága van. Még Brinnel és Gibsonnal sem szőröztem ennyit.)  Kár. De a remény hal meg utoljára.

Update:

A féltégla témához egy illusztráció: