Pitch drop

13 03 2010

pitch-drop-experiment2249full.jpgÖcsém hívta fel a figyelmemet jelen bejegyzésem témájára, ami nem más mint… A világon legrégebb óta tartó fizikai kísérlet.

Úgy nevezik ángliusul, hogy a Pitch Drop Experiment, ami nagyjából Szurok cseppentő kísérletnek fordítható.

Elég jópofa dolog, nem is tudományos komolyságát, hanem sokkal inkább a mögöttes szándékot ajánlom figyelmetekbe.

A dolog lényege a következő: A múlt század elején egy dél ausztráliai fizika professzor, Thomas Parnell a folyadékokról tartott előadásokat, és kitalálta, hogy demonstrálja a szurok, mint szubtancia folyadék voltát. (A szurok, bár rendkívül magas viszkozitású, de azért folyékony halmazállapotú.) Fogott egy öklömnyi bitumendarabot, kalapáccsal összetörte, felforrósította több száz fokra, míg meg nem olvadt, majd az így kapott fekete anyagcsomót belehelyezte egy üvegtölcsérbe. Ez vala 1927-ben. Aztán - türelmes ember lévén - várt három évet, míg az anyag “leülepedett”. 1930-ra úgy érezte eljött a tettek ideje, és ennek jegyében lefürészelte a tölcsér alját, útjára bocsájtva a Kísérlet-et, és a szurok folyását. A fekete anyag engedve a tömegvonzás állandó hívásának és saját természetének, szépen elkezdett kifelé bugyogni oly sebességgel, hogy az első csepp már 8 évvel később, 1938 decemberében földet ért… :) A jó Thomas Parnell még megérte a második csöpp megszületését is, 1947-ben. A kettő között pedig egy bajuszos osztrák lángba borította a világot, egy bajuszos amerikai Hirosimát és Nagaszakit, egy bajuszos örmény grúz meg Európa keleti felét.

Napjainkban a kilencedik csepp már megformálódott, az eddigi utolsó, nyolcadik 2000-ben hullott alá. Túl nagy jelentősége nincs, de a kísérlet eddigi 83 éve alatt még egyszer sem sikerült elkapni a “lecsöppenés” pilanatát. 2000 -ben már webkamera várta a nagy eseményt, de egy technikai hiba épp aznap ütötte fel a fejét. (Azon gondolkodtam, hogy ez nem lehet véletlen. Abban a minutumban, hogy a szurokcseppet rögzítő vékony szál elpattan, egy rövid időre megváltoznak a környező világ törvényei, és így betekinthetünk a Teremtés színfalai mögé. Ezt valami vagy valaki nem engedheti… :)  )
Akit érdekel, itt megtekintheti, hátha épp sikerül elcsípni a kilencedik cseppet…de úgysem fog összejönni… :)
Végül két érdekesség: 1. A jelenlegi szurokmennyiséggel még egész biztos, hogy egy jó száz évig elcsepeg a dolog. 2. Sok egyéb mellett arra mindenképpen jó volt ez a kisérlet, hogy sikerült megállapítani a szurok viszkozitását, ami nagyjából 100 milliárdszorosa a vízének. Amúgy kétlem, hogy Parnell professzornak ez lett volna a célja. Sokkal inkább egy egyszerű, kicsit hiábavaló, kicsit hősies módon próbálta demonstrálni az emberi szellem állhatatosságát. Első olvasásra inkább csak érdekesség, mégis meghatóan emberi.

pitch-drop-experiment2251fulljpg.gif

A hetedik csepp előtt pár nappal…

pitch2.gif

…majd közvetlenül utána.



Paci

26 11 2009

03villmlo.jpg



Machinarium

15 11 2009

CSak egy röpke bejegyzés.

A munkakerülőn böngészve találtam ezt az aranyos kis flash alapú játékot. Bár csak az első három pályája ingyenes, de annyira megtetszett, gondoltam felteszem. Igazi jópofa point and click kalandjáték, ami a csillivilli háromdés játékdömping közepette is a kedvenc játék-zsánerem maradt. Hajj azok a táskás szemű, hajtépős hajnalok, amikor már órák óta képtelenek voltunk átvergődni egy új helszínre!

Persze a Machinarium nem kifejezetten nehéz, nem egy Nightlong (ami mai napig a kedvenc ilyen típusú játékom), de szórakoztató és hangulatos. Sejtelmes zenéje és enyhén sztímpankos, gyönyörű képi világa megér egy kis időt!

kepernyokep.png kepernyokep-1.png



Covenant verse

27 06 2009

konyv_akarhozaturanakatka_med.jpg…Adott egy fantasy regényciklus, melynek első része magyarul is megjelent,  Tandori Dezső - szerintem -”furcsa” fordításában. A könyv értékei persze így is átjönnek, de sok szempontból olvashatatlan. Több embert is ismerek, aki nem bírta elolvasni a nyelvezete miatt. Bár olyat is olvastam, hogy Tandori fordítása bravúros. Hááát…… Jelentem az angol verzió teljesen olvasható, és igazán, de tényleg, IGAZÁN nagyszerű olvasmány. Stephen R. Donaldson művéről, a Kárhozat Urának Átkáról van szó. (Eredetileg Lord Foul’s Bane)

Itthon nem igazán ismert, pedig a Magyarországon megjelent angolszász fantasyk 98% -a közelébe sem érhet irodalmi értékek, történet és érzelmi mélység tekintetében. Egyfajta pikareszk fantasy. A főszereplő, Thomas Covenant, egy leprás antihős. Betegsége által megbélyegzett, örök magányra ítélt ember. Mekkora húzás ez már! Na de mindegy, egyszer lehet, hogy írok részletes ismertetőt; akit érdekel, utánanézhet az endless.hu-n, ott olvastam egy elég átfogó cikket a Covenant-saga-ról.

Amiért ez a bejegyzés létrejött. (Illetve létrejön, hisz éppen most írom… ) Egyik abszolút kedvenc instrumentális opuszom (egész pontosan no.2 *) a To live is to die (Metallica). A szám vége felé James recsitál egy pár soros verset, melyet anno Cliff Burton írt. Mindig is tetszett, és mindig is úgy éreztem, hogy kevés zeneszámot hallottam, ahol a zene és szöveg ennyire passzol hangulatilag.

Nemrég, a fent említett könyvet olvasgatva, belémcsapott a felismerés, hogy Cliff anno honnan vette az ihletet. Thomas Covenant, a leprás főszereplő* írt egy rövid verset, mely a forrás lehetet. Egyébként szerintem hátborzongató pár sor, én imádom:

These are the pale deaths
which men miscall their lives:
for all the scents of green things growing,
each breath is but an exhalation of the grave.
Bodies jerk like puppet corpses,
and hell walks laughing.

Egy béna kísérlet a magyarra ültetésre (nem vagyok egy Babits, na):

Mindezek a sápadt halálok
Mit az emberek az életüknek csúfolnak:
A cseperedő zöld dolgok illata, minden lélegzet,
a sír kipárolgása csupán.
Testünk halott bábokként rángatózik,
s a pokol nevetve járja e földet.

______________________________________________________
*a No1. az nem más, mint az Orion.

**vajon a Leper Messiah c. szám is ebből a könyvciklusból merít? Cliff olvasmányélményei a kezdeti időkben nagyban meghatározták a Metallica zenei világát. Pl. nagy Lovecraft rajongó volt, lásd: The Thing that should not be, The Call of Ctulhu.



Kortünet: Ha gazdag vagy, kössed mindenki orrára!

21 06 2009

tmobile_logo-300×300.jpgAndi nagyon érdekes SMS-t kapott a T-mobil 777SMS szolgálatától. (Vagy valami hasonló, nem tudom már mi a neve)

Elég durván kiakadt, nekem is megmutatta, én sem akartam elhinni, amit látok.Íme:

Ha ön gazdag, érdemes dicsekednie vele! Erre szolgál új mobilemblémánk, amellyel kifejezheti hova tartozik!”

Szerintem ez nem igényel kommentárt. Megnéztem a mellékelt linket is hátha lesz még valami gyöngyszem a letölthető “gazdag-embléma” mellé.

“                        Villants a haveroknak ezzel a mobilemblémával! Két szó a kijelződön, és máris leosztottad a szerepeket a társaságban. Ugye neked sem mindegy, hogy téged követnek, vagy te követsz másokat?<br/>A háttérkép letöltéséhez <a  href=”http://wap.t-zones.hu/app/pp/_b_mfactoryuj_999/img/gazdag_vagyok”>kattints ide</a>!<br/>
<img src=”/app/is/u_graf/wml_separator” alt=”—–” />”

***

A blog készítőinek nevében is gratulálunk a T-csoport corporate identity-je felett őrködőknek, valamint a cég kreatív kollégáinak, hogy a magyar értékrendi válság közepette is felkarolják, és kultiválják az olyan valós értékeket, mint a…gazdagság. Úgy gondoljuk, hogy kívánatos és üdvözlendő mindez, hisz azon honfitársaink, akik eddig csak nyakukba aggatott kilós aranyfuxokkal illetve hatalmas terepjáró csodákat vezetve ( természetesen hitelre, a 38 négyzetméteres panellakásuk parkolójába) tudták megmutatni, kik is ők valójában, most egy újabb önkifejezési kapaszkodóra lelhettek korunk értékszegény Magyarországában.  

***

De most komolyan. Én ezt büntetném, szigorúan. Egy ilyen cégnek nemcsak profitja, meg csodás magenta kipárolgása, hanem felelőssége is legyen!!



Twitter-történelem

17 06 2009

20060309-iran-protest.jpgAz imént regeltem a Twitterre. Igazából már egy éve is megtettem, de akkor nem igazán értettem meg, hogy mi ennek az egésznek a lényege, meg miért jó ez nekem, vagy akárkinek. Sőt aznap a Turulcsiripre is regisztráltam, ami a Twitter magyar “megfelelője.” De most kaptam egy újabb lökést, bár az apropó szomorú.

Mint tudjuk a külpolitikai helyzet fokozódik Iránban, Ahmadinedzsád úr és barátai kicsit meghamisították a választási eredményeket. A 79-es forradalom óta nem voltak ennyire komoly tömegbázisú megmozdulások Perzsiában. A rezsim természetesen próbálja kizárni a médiát, az újságírókat az események közeléből, ezzel csak még jobban bizonyítva, hogy van mit takargatnia… A tudósítóknak megtiltották, hogy elhagyják az irodáikat, így nem maradt senki aki tájékoztassa a szenzációs híreket nyálcsurgatva váró nagyvilágot. Így hát nem maradt más, mint hogy maguk a tüntetők, történelmet csinálók dokumentálják az eseményeket, és a Twitteren, Facebookon keresztül folyatják ki az infókat minékünk. Nesze neked webkettő! Egyszerre ironikus, röhejes és felemelő. (Állítólag az USA védelmi minisztériuma is arra kérte a Twitter-t, hogy egyelőre halassza el szerverparkjának karbantartását, ezzel is nyitva hagyva a csatornákat az irániak felé.)

Nem tudni mi lesz ennek az egésznek a vége, bár sajnos a vérontást és szenvedést borítékolhatjuk. Azért azt kétlem, hogy a rezsim meg meri lépni az ország teljes leválasztását a netről…Márpedig ez lenne a következő lépés. Ezt még Kína sem tenné meg, bármilyen csodálatra méltó eredményeik is vannak pl. a Tienanmen téri piknik jelentéktelenné tételében. (Valahol olvastam, hogy 10 kínai egyetemistából 7-nek fogalma sincs arról, mi történt a Mennyei Béke Terén, vagy hogy ki az a Tienanmen-téri férfi.)

twitter_logo.gif
Nos, mindenesetre én is belehajtottam a kis buksimat az idők szelébe, és hagyom hogy simogassa nem létező, de rakoncátlan tincseimet. Kicsit, a magam idióta módján, ezzel adózok a Twitter-forradalmároknak…



Én meg a bötűk - Pozitív kicsengésű, pszeudo én-mikroposzt

12 06 2009

ug14-cover.jpgNo, a látszat csal. Ez nem én-blog bejegyzés, hanem SF. Hiszen teljesen a fantasztikum témaköre számomra, ami “írásilag” megy körülöttem az elmúlt fél évben…

Két Arcképcsarnok illetve most egy Új Galaxis megjelenés!! :D ( Kedden jött meg a tiszteletpéldány. Szélesi Sándor Zsoldos Péter díjas író novellája mellé került az enyém. Persze nem akarok ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, de amikor két-három éve olvastam az Ellopni egy Chagallt, akkor nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet…Mondjuk egyik kedves barátom szerint ez azért van, mert a szerkesztők általában a jó novellák mellé teszik a leggyengébb írásokat (azaz az enyémet) még jobban kiemelve azokat. :D )
Nagy öröm ez. Wannabe amatőr írócskaként is terem sikerélmény az ember fiának!



SF Toplista - Most akkor mi van?

6 06 2009

Volt ez a nagyszerű kezdeményezés itten ni:

http://toplista.sfblogs.net/sfblogs-toplista-sci-fi-irodalom-fordulo/

És pl. itt volt egy nagy összesítő-szervező:
…Aztán úgy tűnik meghalt hamvába.

Láttok rá lehetőséget, hogy főnixmadárként ismét szárnyaljon?

(Hisz azóta rengeteg új ember regelt ide, meg talán a régiek is összekapják magukat. Jó tudom már nem az igazi, zed zero törölt, hadiösvény meg rokkanttá tette a saját blogját, de vagyunk elegen.)

Vagy hagyjuk békén? Ami megdöglött már ne piszkáljuk bottal?



Creideiki Centurio

15 04 2009

Bár életemben nem láttam még ilyen fejű romulait, én így sikerültem… :)

Courtesy of:  Science Officer Solarik  and  Captain Valyon

Create Your Own


Frank M. Robinson - Az erő (The Power)

15 03 2009

A napokban megszereztem a címben említett művet, mivel sok jót hallottam róla olyan emberektől, akiknek adok a véleményére.  A Galaktika gyűjteményem nem teljes, néhány szám hiányzik, többek között a 71 is. Történetesen éppen ebben a számban kezdték el leközölni ezt a nagyszerű regényt, szóval eddig kimaradt. (Galaktika 71-73) Mindegy, ami késik, az nem múlik,múlt héten végül is elolvastam a könyvet, két nap alatt, ami jelenlegi életvitelem mellett máris egy komoly dicséret a történet értékei mellett. (Slonczewski  Elízium lányát két hónapja olvasom… )

A mű 1956-ban, az amerikai SF állítólagos aranykora idején született. Mcarthy-korszak, hidegháború, katonai kutatások. Egész jó kulisszák egy rendhagyó fantasztikus thrillerhez, mely a Chicagói Egyetemen veszi fel a történet fonalát. Hősünk, Bill Tanner, sikeres egyetemi tanár harmincas évei elején,vezetője egy kutatócsoportnak, mely az emberi tűrő- és teljesítőképesség határterületeit kutatja, a hadsereg megbízásából. Hamarosan kiderül, hogy a csoport egyik tagja furcsa, emberfeletti képességekkel rendelkezik. Tanner megpróbál rájönni ki lehet az. Kisérletet tesz ezen képességek mibenlétének feltérképezésére, és az ismeretlen céljainak, motivációjának kiderítésére. De a másik ezt nem nézi jó szemmel, és Tanner élete hirtelen darabjaira hullik…

Kezdetét veszi egy izgalmas és olykor nyomasztó macska-egér játék, mely során egyre több ember hullik el Tanner mellől és egyre több kirakós darab kerül a helyére. Legalábbis ezt gondolja az olvasó.

A majd félévszázados mű a mai napig friss, élvezetes olvasmány. A feszültség tökéletesen adagolt, a történet az első oldalakon elkap, és sodor a meglepő végkifejletig. A kérdések, miket a könyv felvet, ma is aktuálisak, gondoljunk csak a poszthumanizmus napjainkban is “divatos” kérdéskörére. Milyen szerepe lehet egy emberfeletti, emberen túli embernek a jelen társadalmában? Milyen célok vezérelhetik? Milyen erkölcsiséget tesz magáévá? Robinson feldobja ezeket a kérdéseket, és hagyja, hogy a történet válaszoljon, ha akar. Aztán a végén, a maga módján állást is foglal.

A végepoén meglepett, még úgy is, hogy végig azon agyaltam, mi lesz vajon a csavar, amit beharangoztak a könyvet ajánló ismerőseim. Úgy gondolom ez is mindenképpen az iró érdeme.

Nem szeretném itt elemezgetni a regényt, hisz ez csak egy ajánló, azoknak, akik még nem olvasták. Viszont lelkiismeretfurdalás nélkül ajánlom minden SF és nem SF rajongónak. Kellemes, szórakoztató olvasmány, mely egy nagyon izgalmas témát feszeget és mindezt elegánsan teszi. Szerintem olvassátok!

(Én meg befejezem az Elízium lányát.)






Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek