Starchild

Roy - próbálva barátságosnak mutatkozni - az egész emberiséget megsemmisítésre ítéli, mikor fejét megragadva erőteljesen megrázza a vezért.

Elöljáróban, az esetleges haterek kedvéért: Az elkövetkező sorok túlnyomóan dícséretet tartalmaznak, egy enyhén szkeptikus filmnéző megtérésének rövid történetét.

Tegnapelőtt az Arena Plaza Imax mozijában megnéztem a filmet, melyet – sajnos – túl sokan, túl nagy elvárásokkal vártak, várnak. Tegnap megnéztem a zalaegerszegi Cinema Cityben is, immár tradicionális „vásznon.” Szóval van alapom kijelenteni, hogy ezt a filmet nem 3D-ben kell megnézni. Gyorsan kivesézve ezt a témát:

Korábbi 3D-s filmélményeimhez képest (Moonwalker, Rémálom az Elm utcában 5(?), Kémkölykök 3D) mindenképpen jobb, természetesebb a térhatás élménye. Összességében élvezhető volt, de nem estem hanyatt tőle. Ráadásul a szemem nagyon elfáradt az állandó öntudatlan hunyorgástól, ugyanis a film 3D-ben bizony egy nagyon kicsit életlen, homályos volt. Mindenesetre semmiképpen sem az a filmtörténeti áttörés, amit a marketing kampány sugallt; vagy amire következtethettem, amikor olvastam, hogy Ridley Scott készülő filmjét újraforgatja 3D-ben, miután belenézett Cameron akkor még félkész művébe. A készítők becsületére legyen mondva, a jelenetek, képi megoldások nem is a térhatásra lettek kihegyezve, hanem a természetességre, „hihetőségre”. Nincsenek folyamatosan felénk röpködő tárgyak, amikért kinyúlva megérinthetnénk azokat. Na de ennyit erről, lehet másnak más lesz a véleménye, sőt nekem az is eszembe jutott, hogy hibás szemüveget kaptam azért volt visszafogott az élmény…J

Amiben igenis áttörés a film, az a CGI karakterek életszerűsége. Persze még itt sem emberekről van szó, hanem fénylő bőrű kék humanoidokról, de a hatás akkor is döbbenetes. A film nagyon hamar az őslakos Navi’k oldalára állít, sok egyéb mellett éppen azért, mert annyira ÉLNEK. Táncolnak, játékosak, fáradtak, ijedtek, haragosak, szeretnek, és egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ők nem több, mint jó pár terabájtnyi 0 és 1-es. Sokan leírják még, milyen fantáziadús és eredeti világot teremtették a film készítői. Ezt speciel el is vártam, és nem kellett csalódnom. Amiért piros pont jár, hogy ez a világ elég következetes is. El tudtam képzelni, hogy ezek a lények és növények egy másik evolúció termékei, nem csak földi dinoszauruszok feltupírozott változatai. (Mellesleg van egy olyan érzésem, hogy az Alien Planet szellemi apját, Wayne Barlowet is bevonták a projektbe, legalábbis, bizonyos formák és figurák kicsit hajaztak az AP világára.)

A történetről nincs sok írnivalóm. Nem kifejezetten csavaros vagy fordulatos, nincsenek benne forradalmian új ötletek.

Én ezt mondjuk konkrétan lesz@rom. ( Az utóbbi időben túl sok fanyalgást olvastam könyvekről, filmekről, hogy milyen klisés, meg „ezt már ezerszer leirták.” És akkor mi van? Minden mesét elmondtak már egyszer, de nem ez a lényeg, hanem a mesélő személye. Rómeó és Júlia története talán olyan eredeti volt?) Aki esetleg mégis azzal akarja rombolni az élményt, hogy párhuzamokat keres, annak egy rövid lista:  Aliens, Pocahontas, Warcraft III, Farkasokkal táncoló, 1492, Braveheart, Nausica and the warriors of the valley of the wind, Gorillák a ködben, Alapítvány pereme,Tarzan stb. Ja és persze a Hupikék törpikék, hisz ők is kékek voltak és erdőben éltek…

Szerintem a film forgatókönyve a legjobb példája annak, amikor minden a helyén van, tökéletesen adagolva. Épp elegendő megindító pillanat, akció, (olykor szinte ökölbe szorul a kezem, annyira gyűlölöm a galád földieket), és az idegen világ nem is olyan különös szabályait is szép lassan megismerhetjük néhány csendes és lassú jelenet közben. Ami hiányzik: Vicces feka/skót/távol-keleti karakter, altesti poénok, pátosztól roskadozó feltüzelő beszédek, epileptikus kézikamera rángatás, szélben büszkén dagadó amerikai lobogó, 200-as IQ-jú bombázó tudósnő, naplementében bevetésre induló kőkemény gyerekek stb. Komolyan mondom nagyon hálás voltam Cameronnak ezért.

A színészi alakításokért nyilván senki nem fog rangos díłjakat besöpörni, de minden főbb szereplő legalább erős átlagot nyújt, és kihozza a karakteréből azt, amit lehet. Neytiri ( a főszereplőnő) nem tudom mennyire Zoe Saldana műve és mennyire az animátoroké, mindenesetre szerintem egy rendkívül szerethető és bármilyen furcsa, de emberi alakítás született. Sam Worthington, Giovanni Ribisi és Sigourney Weaver is jó. Sőt Michelle Rodriguez még jól is néz ki! ( :O  Én nem tudom mit csináltak vele…)

Összességében az Avatar egy szép és tiszta mese, ami magába szív, és pár órára kirángat ebből a világból. Csak engedjük neki! Ne felfokozott elvárásokkal és ne egy CGI orgazmust várva üljünk be a moziba, hanem úgy, ahogy régen tettük, amikor még a mozi nem a látványfilmekről és az ultraszuper hangzásról szólt, hanem a történetmesélésről.

Mert a marketing gépezet által sugalltak ellenére ennek a filmnek nem a háromdé, meg a látvány az igazi erőssége, hanem hogy visszahozta azt a kellemes érzést a mozivászonra, amit akkor éreztem először, amikor a nyolcvanas évek elején megnéztem a Birodalom visszavágot. Ilyen értelemben talán tényleg az Avatar lesz a mozi megmentője, mert talán ráébreszti a Michael Bayeket, hogy a látvány van a  filmért és nem a film a látványért.

UPDATE: Sajnos nem láttam túl sok filmet ebben a lassan elmúló esztendőben. Ha ki szeretnék emelni valamit akkor azt kell, mondjam, idén számomra a Watchmen a TOP film. De az Avatart jobban szeretem.

Elég erőteljes a várakozás Cameron új filmje kapcsán. Nem is túl régen itt írtam a témáról.

Tény, hogy nincs erőteljes kampány, ám a vírusmarketing eredményes volt. Mostanra SF rajongók tízezrei várják a filmet, mely az ígéretek szerint új korszakot nyit majd a filmtörténetben.Az emberi avatárok és a kék őslakosok történetéről nem sokat lehetett tudni, de most talán egy kicsit közelebb kerültünk a történethez, és hogy mire számíthatunk Cameronéktól. Íme:

…
Én Merrasnál olvastam Twitteren, engem ne tessék bántani…

Párszor már raktam ki ide Gary Larson zseniális munkájából szemelvényeket (Itt és itt̷ Mivel ebben a forróságban másra nincs erőm és agyam, most is ezt teszem. Legalább a blog sem fülled be, és talán kedves olvasóim is értékelik ezt az idióta fekete humort…

Amúgy pedig holnaptól egy darabig nem leszünk, túrázunk, üdülünk, pihenünk…

Joe Haldeman Forever War-ja egyik abszolút kedvenc regényem, ahogy a drúg mondaná: “tízezem.” Gondoltam utánanézek a pletykáknak, amiket hallani hébe-hóba, hogy készül, nem készül. Hosszas guglizás után ennyit sikerült innen-onnan összelapátolnom, miközben lépten-nyomon beleütköztem egy másik készülő nagy durranásba, az Avatarba:

Ridley Scott valóban hamarosan forgatja a filmet, ráadásul 3D-ben: “Joe Haldemantól forgatom a Örök Háborút. Nagyszerű forgatókönyvíróm van (hozzá.) Láttam részleteket James Cameron munkájából (az Avatarból) és muszáj 3D-ben forgatnom. Fenomenális lesz!” Gondolom itt mindkét filmre gondolt a mester…

……………………………………………………………………………………………………………
Ugye az Avatart még 2007-ben kezdte forgatni Cameron, down under, azzal a kifejezett céllal, hogy forradalmasítsa a film készítést és “..hogy újrateremtsem azokat a lenyűgöző, varázsos pillanatokat, amiket az én generációm érzett, mikor először láttuk a 2001: Űrodüsszeiát, vagy egy enerációval később a Csillagok Háborúját. Tíz évembe telt, míg találtam valamit, ami elég ütős mindehhez.” Cameron az Aliens, T2 és persze a Titanic óta bármit megkap Hollywoodtól, amit csak kér. Most pl. 200 millió dollárt raktak a feneke alá, hogy filmtörténelmet csinálhasson. Tény, hogy ez most dupla vagy semmi játék: a film több főszereplője is teljesen CG, azaz ‘kompjútergenerált’ lesz, ráadásul mindezt egy Cameronék által kifejlesztett 3D technológiával filmezik/filmezték, a Peter Jackson fémjelezete WETA digital segítségével. Azaz igazán csak IMAX-mozikban lesz élvezhető. (Itt rengeteg infó, képek stb. van a filmről, sajnálom, hogy behalt a blog )Másrészről pedig reménytkeltő, hiszen Cameron volt az aki tényleg több ízben átugrotta a saját maga által magasra rakott lécet. Gondolok itt elsősorban a T2 nagyszerű effektjeire. Cameron egyébként nemrég nyilatkozta, hogy jelenleg az Avatarral “a CG pokolban vannak”, mivel az egész egy nagy terra incognita, de én azt hiszem, hogy ha kell, eladná a lelkét is a CG-ördögnek, hogy a dolog olyan legyen, amilyennek lennie kell. Mindenesetre, aki eddig látta az el van tőle ájulva, a hájp óriási, holott még egy nyamvadt tízertrélert sem láthattunk.  Na jó egy van, de annak sok köze nincs a majdani filmhez. Lásd alul. Bemutató elvileg 2009.12.18.

Érdekes dolog ez a 3D. Annak idején a Moonwalkert láttam így, meg 5-6 éve a Kémkölyköket. Tetszett-tetszett, de nem ájultam el tőle. Állítólag a Szörnyek vs. Idegenek című animáció IMAX-3D-ben nagyon jól néz ki, én sajnos a mi kis vidéki CinemaCitynkben csak normál láthattam. Mindenesetre a technológia sokat fejlődött. Na most, ha egy Ridley Scott menet közben átnyergel erre az új témára, azért mert egy félkész film látványa teljesen lenyűgözte, akkor azért lehet valami a dologban. Persze olvastam nemrég ellentétes véleményt is, éppen itt az SFportalon: “nem fog 3D-ben forgatni, mivel ez a technológia szerinte csak egy jó reklámfogás, parasztvakítás, mely még az alkotót is korlátozza.” Ezt a tarrbélai tempójú filmek amerikai guruja, Michael Bay mondta, akinek a felejthetetlen Pearl Harbour-t és Armageddont is köszönhetjük, szóval megnyugodtam. (Igen ez irónia volt… persze csinált ő szórakoztató filmeket, de nem egy Scott vagy Cameron, na…csak egy Bay)

Tény, hogy 3D filmeket már félévszázada gyártanak, a technológia mindig előkerül majd elsüllyed. Sok oka lehet ennek a kezdeti gyengébb minőségtől kezdve a kényelmetlen szemüvegekig. Az igazán jó 3D-hez természetesen speciális mozik is kellenek, és amíg ezekből kevés van, addig nem éri meg valóban komoly filmeket gyártani 3D-vel, hisz kis közönséget elérve soha nem térül meg a magasabb gyártási költség. Ráadásul az eddigi ilyen jellegű filmek mind egyfajta “háromdimenziós mozgókép technológia bemutató” - jelleget öltöttek, csak minimális figyelmet fordítva a filmművészet egyéb fontos aspektusaira; a karakterekre, a történetre stb. Nos, úgy gondolom - remélem -, hogy egy Scott vagy Cameron kezében ezek a dolgok sem lesznek elhanyagolva, és végre nem csak egy 3D trükkorgiát kapunk, hanem valóban valami újat és korszakalkotót. És ha igen, akkor egyéb nagyok is elindulnának ebbe az irányba, mint ahogy Peter “Hobbit” Jackson, vagy Spielberg a Ghost in the Shell remakejével. Talán…, talán ez a legújabb 3D-reneszánsz végre az igazi lesz, és megkapaszkodik napjaink unalmas filmes palettáján az IMAX-3D. Csak azt nem tudom biztosan, hogy akarom-e én ezt…:O

Na, de vissza a Forever Warhoz. A mester már a Szárnyas fejvadász után meg akarta filmesíteni a könyvet, de mindenféle jogi problémák miatt ez nem valósulhatott meg. Scott jelenleg még a százmilliomodik Robin Hood feldolgozással bohóckodik (starring Cate Blanchett és Russel Crowe) utána az A-team (tudjátok az a gagyi sorozat a 80-as évekből amiben Mr.T is játszik, ilyeneket minek?) és talán akkor nekiáll a filmnek.  Azután pedig a Szép, új világot tervezi megfilmesíteni. Addig mi szépen elleszünk az Avatarral, az Alapítvány filmekkel és a Halhatatlanság Halálával.

Avatar Teaser Trailer (Szerintem fan-videó… ):

Update: Kiszedtem minden ágyazást, mert széthullik tőle a blogom. Úgyhogy aki szeretne az kénytelen lesz utánaböngészni…

Erre a kérdésre ahány ember, annyi válasz létezik. Legnagyobb sajnálatunkra az emberek döntő többségének válasza: sehogy. Azoknak, akik valami oknál fogva mégis megfertőződtek, legnagyobb valószínűség szerint a gyermekkori olvasás és tévézés élmények voltak a legmeghatározóbbak. Elkezdtem ezen filózgatni és úgy döntöttem rögzítem ami ennek kapcsán eszembe jut. Kezdjük akkor a mozgóképekkel.

Icipici koromban óriási hatással volt rám Nepp József és Romhányi, a rímhányó nagyszerű rajzfilm sorozata a Mézga Aladár kalandjai. Olykor egész érdekes koncepciók kerültek itt bemutatásra, persze akkori eszemmel nem így tekintettem rá, csak egyszerűen tetszett az űrt egyedül felfedező zsenikölyök koncepciója. Biztos azért, mert magamat is ilyennek láttam… Az biztos, hogy a hangulat maradt bennem leginkább: az ablakon túl a levegőtlen űr és hideg fényű csillagok, idebenn pedig a villogó műszerfal. Rátaláltam egyik kedvenc epizódomra is. Azért lássuk be, ez nem akármi. (eszperente 2D miniemberek, valószínűleg innen származik esetenkénti idegesítő eszperentézésem)

Persze a legelső Mézga sorozatból sem hiányoztak a fantasztikus - ha nem is tudományos - elemek, ez is nagy kedvencem volt, mégha jórészt a családfő bénázására is lettek kihegyezve a történetek. De azért a legendás Emzéperiksz fénypostán küldött mindenféle gizmói, meg a XXX. századi város panorámája megfogta a gyermeki lelkem.

Volt még egy rajzfilm, ami a Pannónia filmstúdióból került ki, és amit nem hagyhattam ki sohasem. Ez a Botond-Bolics György fémjelezte (neki köszönhetjük a szépemlékű (?) Orbiton-tervet) animáció volt Mikrobi, a robot. Akit egyébként elképesztő idegesítőnek találtam, de mindegy…Itt is leginkább az egész ötlet fogott meg, hogy a jövőben egy családnak saját űrhajója, robotja, meg mindenféle magától nyiló ajtókkal teli háza lesz majd. Annak idején reménykedtem, hogy én is megérem ezt az időt. Most már kicsit szkeptikusabb vagyok, de hát ki tudja, nemde?

Tegnap beszélgettünk a Nyunyával régi rajzfilmekről és be kellett valljam magamnak, hogy a következő nélkül sem lennék az, aki most vagyok. Inkább fantázia, olykor már szinte szürreális, olyan amilyennek egy mesének lennie kell szerintem. Hisz melyikünk nem akart sohasem egy mágikus zseblámpát, amivel aztán bepillanthatunk a dolgok természetébe ? 

Ha már a rajzfilmeknél tartunk, nem hagyhatom ki Tomot és Jerryt, és a legendás ‘Advance and be mechanized’ részt sem. És általában is igaz , hogy a jövőben játszódó macskaegér harcok mindig jobban tetszettek… (Na jó, az épitkezéses részeket is bírtam, meg azt is amikor Tom hiperspéci egérfogókat tervez, de ez most nem tartozik ide. )

Sok szívemnek kedves animáció van még ifjúkoromból, említhetném captain Future-t, a nagyszerű Idő Urait, a hibásan Robotechnek elkeresztelt Macross Interdimensional Fortress-t, stb. De ezek már későbbiek, ekkor már 10-11 éves is lehettem, réges rég eljegyezve az egyetemes SF univerzumnak. (Legalábbis a Robotech 1986-ban indult a Super Channelen, erre tisztán emlékszem̷ Érdekes lenne tudni, hogy mi lett volna, ha annak idején az MTV nemcsak a Flinstones-t (Frédi és Béni). hanem annak testvérét, a Jetsons-t is megveszi. Lehet, hogy azt is imádtam volna. Tény viszont, hogy később a Cartoon Network hajnalán, amikor először láttam, kifejezetten gagyinak éreztem.

Na de az ember nemcsak rajzfilmeket néz, még öt-hat évesen sem. Vannak itt kérem rendes tv-sorozatok is, hús -vér szereplőkkel, szerethetően kezdetleges speciális effektusokkal, és a kitörölhetetlenül belémivódott hangulatukkal. Ezek közül is első helyre kívánkozik a német filmművészet hatalmas remeke, életem első SF élménye, óvodás rajzaim állandó tárgya: az Orion űrhajó kalandjai. (Elég fura gyerek lehettem, egyébkén. Ennyi idősen azért nem űrhajókat, meg robotokat rajzolgatnak a kölkök, vagy igen? ) Egész biztos, hogy a sorozat még korábbi amerikai társaiból átvett klisékkel operált, de hát énnekem ez akkor teljesen új volt és teljesen paff voltam. Emlékszem, aput is rávettem ezután, hogy érdekelni kezdett a világűr, hogy vigyen el csillagdába. Jártunk is jódarabig, abszolút meghatározó élmény volt…Most nemrég megnéztem egy részt: egy pályájáról letért bolygóról szólt, ami egy szupernóva.   Ja még valami eszembe jutott erről: “…felszállt az Orion, benne Meklén parancsnok, mellette ül Tamara, az Orion szamara…”

Hatalmas mérföldkő volt számomra az Alfa holdbázis (Space:1999), ami szvsz egy nagyon alulértékelt sorozat, és egy bizonyos rész miatt, amit 6 éves fejjel láttam, nagyon meghatározó nekem. Hosszú órákat töltöttem ezen epizód felkutatásával, de megérte. Annak idején anyuék tudta nélkül néztem végig ezt a részt, az egyik fotel mögött bújkálva. Mondanom sem kell, hetekig rémálmaim voltak tőle, de nagyon megfogott. Aki akkoriban látta, biztos emlékszik rá. “1.4 - Dragon’s Domain.”

Elérkeztünk kisgyermekkorom legveszedelmesebb mániáját kiváltó filmjéhez. 6-7 évesen láthattam. Istenem mennyire szerettem volna én is dzsedi lenni! (Persze mindenki látta, de azért érdemes megnézni a videót is̷

És végül, de nem utolsó sorban, hadd emlékezzek meg egy sorozatról, amit mindig nagymamámnál néztem az ORF 1-en, az ‘Ein Colt für alle fälle’ után szokott kezdődni, és amiből soha semmit nem értettem, de tetszettek a lila hajú nénik: Legyünk autentikusak: UFO, német szinkronnal.

(Remélem nem hullott szét az egész, a jutyúbos ágyazástól̷

A címben szereplő kérdésre az én válaszom: Én biztosan. Még sokszor, csak ne lenne rohadt drága a mozijegy…

Elég szokatlan a Watchmennel kapcsolatos előtörténetem: Bár viszonylag sok és sokféle képregény megfordult már a kezemben, valahogy ez a mű mindig elkerülte a figyelmemet. Aztán kábé egy éve megtudtam, hogy ez olyan igazi mindenidőklegjobb, meg ünnepelt, és zsánerújradefiniáló stb. Ettől én sokszor szkeptikussá válok, de amikor végre kiadták magyarul akkor kihaeennem barátom révén elolvastam a mű kétharmadát. (mivel a harmadik, befejező kötet az most jelent meg nemrég) Tényleg eldobtam az agyam a könyvtől, és tényleg az a véleményem, hogy a műfajt egy más szintre emelte.  Ötletes, mély, sokrétű, hangulatos és nyugtalanító egyben.

A film trailere is bíztató volt, bár tény, hogy a legxarabb filmből is lehet kétpercnyi gyönyörűséget összevagdosni. Ezek után ma megnéztem a filmet és nagyon kellemes érzéssel távoztam a moziból. Azt kell mondjam, hogy az idei évben eddig ez a top film nálam, engem végig lekötött, magába szívott, és csak a legnagyobb elismerés hangján tudok nyilatkozni róla.

A karakterek jórészt érdekesek és jól kidolgozottak, főleg Rohrschah és a Komédiás esetében nagyszerűen megjelenítettek.  (Mondjuk eleve ők voltak a legizgalmasabb jellemek is.) A női karakterek viszont szegények elég súlytalanra sikerültek, és ez legalább annyira a szinészek felelőssége is.  Összességében azért elmondható, hogy jó a casting, nagy ereje ez a filmnek.

Külön tetszett a film eleje, a kimerevített jelenetek a maszkos igazságosztók első generációjáról ütősek voltak, nagyszerű zenei aláfestéssel.

Zack Snyder rendező már a Dawn of the deadben és a 300-ban is megmutatta, hogy különleges vizuális képzelőerővel bír, (ez persze egy filmrendezőnél nem hátrány… ) és ezt maradéktalanul át is tudja vinni a vászonra. A látvánnyal tehát semmi gond nincsen, mind a nagytotálok, mind az akciójelenetek hatásosak, de mégsem hatásvadászok. Külön tetszett, hogy a képregényből rengeteg panel szinte egy az egyben visszaköszönt, végig látszott az alapanyag iránti kiemelt hűség szándéka. A szövegek nagyrésze is változatlanul át lett emelve az eredetiből. Az alternatív világ sokszor fullasztó, klausztrofóbiás hangulata szerintem nagyszerűen visszaköszön a filmben, ez ismét csak piros pont.

Az imént említett nagy hűség persze egy ponton gondot is okozott: A történetvezetésben, kronológiában is annyira meg akartak maradni a kaptafánál, hogy egyes esetekben ha nem is vészes mértékben, de kicsit szétesővé váltak az események. Ha belegondolunk hat főbb karakter előtörténetét kellett a fővonal mellé besúvasztani. Úgy gondolom, hogy ez nem sikerült maradéktalanul. Nekem, aki az első két kötet olvasása után képben voltam, ez egyáltalán nem volt zavaró, de könnyen el tudom képzelni, hogy egy Pókemberen szocializálódott mozibajáró aki nulláról indul, kicsit összezavarodik. Azt hiszem ekkora terjedelemben ilyen komplex történet mellett ezt majdnem lehetetlen tökéletesem megoldani, ugyanakkor ha valaki mégis vállalkozik rá, akkor jogos az elvárás, hogy igenis oldja meg. Tény az is, hogy a párom aki a képregényt nem ismerte, tökéletesen átlátta a filmet és neki is nagyon tetszett. Nem tudjuk milyen lett volna, ha más megközelítést alkalmaz a rendező, és nem ragaszkodik ennyire szigorúan az eredetihez. Lehet, hogy egy gördülékenyebb, a dramaturgia szabályainak jobban megfelelő filmet alkot, de kétlem, hogy úgy is sikerült volna érzékeltetni az eredeti történet eszenciáját.

A filmzene nagyon ott van, bár volt egy két érdekes választás, gondolok itt a Nena számra és főleg a végén a punkosított Dylan feldolgozásra. Na, azzal frankón elbaltázták a film amúgy csendesen kifutó lezárását.

Ha lenne gyerekem, és mondjuk 16 évnél fiatalabb lenne, akkor bizony ő nem nézhetné meg a Watchment. Bőven van benn brutalitás és vér, és az ember nem szivesen nézi végig azt sem, ahogy  terhes nőket agyonlőnek. Az agresszió zavaró-nyugtalanító, az emberi természet sötét oldalát megidéző. Egyáltalán nem olyan mint pl. a 300-ban, ahol kicsit komikus is volt a folyamatosan szanaszét röpködő rengeteg végtag. Ha már mindenáron meg akarja nézni a büdös kölök, akkor inkább nézze ezt:

A slusszpoén, hogy miután hazajöttünk a moziból, elolvastam a tegnap végre kölcsönkapott harmadik kötetet is. A filmben megváltoztatták a történet végét, és azt kell mondjam, nagyon okosan tették. Szigorúan saját szubjektív véleményem szerint sokkal jobb és okosabb így a befejezés, mint a Moore által megírt. Sőt így, hogy a képregény végét a film után olvastam el, fájó szívvel ki kell jelentenem, hogy az eredeti GAGYI, és egy zseniálisan megírt és megkomponált korszakos művet sikerült egy alacsonyabb szinte rántani ezzel. Mi lett volna, ha előbb ismerem meg Moore befejezését? Nehéz lenne erre válaszolni, de azt hiszem akkor is a filmbeli ending-et (elnézést Kazinczy!) preferálnám.

Talán látszik, hogy nekem meglehetősen “jól esett” ez a film, ajánlom mindenkinek. Abban azért elég biztos vagyok, hogy sokan lesznek, akiknek kifejezetten nem tetszik majd. És ez így is van rendjén, hiszen mint tudjuk: Varietas delectat.

Ezt a bejegyzést csak azért csináltam, mert a neten böngészve rábukkantam egyik régi kedvencemre, a Captain Future-re, és ismét végighallgattam - szerintem - nagyszerű soundtrack-jét.
Ugyanaz a korszak ez, amikor az osztrákon minden szerdán alig vártam már a Raumschiff Enterprise-t, meg az übergagyi UFO c. sorozatot. Szóval full retro.

Szeretném megosztani az érdeklődőkkel az alábbi videót, mert mai napig úgy gondolom, hogy az egyik leghangulatosabb SF filmzenéről van itten szó. (Helyezettek még nálam: Dűne, The Black hole)
Magáról a sorozatról annyit, hogy ez egy régi-régi anime, azt hiszem 78-79 környékéről. A Toei Animation műve, ami az egyik legnagyobb japán anime-készítő cég,és akiknek olyan animeket köszönhetünk,mint a Dragonball, Sailor Moon, Yugi Oh vagy a borzalmas Digimon sorozat. Némi böngészés után kiderült, hogy más és más zenéje van a német, amerikai, francia, olasz, arab(!) és természetesen japán verzióknak. Az én lieblingem a német verzió, amit -mint megtudtam- mai napik sokfelé felhasználják aláfestő zeneként. Amúgy egy Christian Bruhn nevezetű úriember műve.

Íme az ominózus zene, a sorozat intrójával:

Magáról a történetről nem sokat tudnék elmondani, bár összegugliztam pár gigabytenyi infót róla. A helyzet az, hogy akkoriban egy kukkot nem értettem németül, de tetszettek az űrbeli helyszínek, meg az űrhajók stb. Hiába, az ember scifirajongónak születik, és míg kortársait a Tom és Jerry, vagy éppen a zsebtévé hozta tűzbe, addig ő az Orion űrhajó kalandjaira kapja fel a fejét… (Emlékszem oviban mindig az Oriont rajzolgattam, meg mindenféle robotokat. Az óvónénik azt hitték aberrált a gyerek̷ Szóval a sztori egyáltalán nem rémlik, még az is lehet, hogy űbergagyi, mint oly sok korai anime. Amiről vannak emlékeim az maga a társaság: A hiperintelligens főszereplő, a szintetikus ember és a robot, akik folyamatosan rivalizáltak, meg a lebegő agy, aki annak idején nagyon maszeknak tűnt. (érzitek: maszek…mindenben a retrót képviselem ma.)

Annyit még kiderítettem, hogy az alaptörténet Edmond Hamilton negyvenes években kiadott azonos című ponyva sorozatán alapul, állítólag meglehetős hüséggel adoptálva az ott leírtakat. (Egyébként Hamilton felesége Leigh Brackett, ki ne emlékezne Rhiannon kardjára??)Néhány kép befejezésül az eredeti Captain Future-ről, természetesen továbbra is a retro jegyében.

Egyik netes ismerősömtől kaptam szkájpon a következő üzenetet. “Érdekel az ASCII SW?” Mit lehet erre mondani? “Persze, lökjed!” Miközben vártam a linket, azon gondolkodtam miféle agyament őrületre számíthatok vajon. Mint egykori Nethack fanatikus (akit érdekel mi az a Nethack, az szóljon és arról is csinálok majd egy bejegyzést… ) nagyjából el tudtam képzelni milyen képi világra számíthatok, de azért így is dobtam egy filigrán hátast, mikor felléptem Telnetre, és megnéztem a projekt első pár percét. Adózzunk pár perc néma csenddel néhány elvetemült holland kocka munkája előtt, akik idejüket nem kímélve, valami felfoghatatlan indíttatásnak engedve, újra létrehozták a Csillagok Háborúját. Nem érdekel a motivációjuk, sem az élethelyzet, ami ezt hozta ki belőlük. Mindig bírtam az ilyen arcokat: Nem érdekli őket, hogy megragadtak a 80-as évek elején, sőt élvezik is, hogy hülyék lehetnek.

Pár kép ízelítő gyanánt:

A híres Fox-fanfár, másképpen.

Leia elrejti az üzenetet.

Minden kultikus űrbázisok legkultikusabbika.

Vader, Tarkin és az Erőt becsmérlő szenátor.

Organa szenátor korvettje.

Obi-wan és Luke a Javák járgyányánál.

Ugyanők azEzeréves Sólyom fedélzetén.

“Az nem hold. Hanem űrállomás…”

A nagy “mű” még nincs készen teljesen, de egy része már elérhető. Animált formában megtalálható a jútyúbon, vagy megtekinthető a következőképpen:

Futtatás->telnet + enter

o + enter

towel.blinkenlights.nl  + enter

Jó szórakozást! (Vagy szörnyűlködést̷

Addendum:

Kollárik úr küldött néhány kellemes animált .gif-et, amik véleményem szerint legalább annyira kimerítik az agyamentség fogalmát, mint a fentiek, úgyhogy álljon itt egy ezek közül (mindet nem rakom fel, mert túlmozgásos lesz a blogom):

Endi hívta fel a figyelmemet még a Barlowe munkásságával foglalkozó bejegyzés kapcsán, e lengyel úriember munkásságára. Be kellett látnom, hogy bár nagyon tisztelem az előbbit, nincs egy osztályban a címben nevezett festő/fényképész/szobrászszal. Miután átnézegettem a neten fellelhető nem túl sok információt Beksinski munkáiról és életéről, rádöbbentem, hogy mind a képei, mind a művészetről alkotott gondolatai nagyon megfogtak. Ebből adnék itt egy nagyon zanzás ízelítőt gondolat és hangulatébresztőnek.
Zdzisław Beksiński festményeit nézegetve bizony nem lesz jobb kedvünk. Szürreális látomásai nélkülözik pl. Dalí olykor játékos zsenialitását, jó esetben egyfajta időtlen, borongós rezignáltságot árasztanak, rossz esetben meg valami megfoghatatlan, mindenütt jelen lévő fenyegetést. Ettől függetlenül nagyon megfogott a képi világa, a festmények kidolgozottsága, részletessége.

Fogtam magam, és utánanéztem az embernek, akinek az ecsetje alól ilyen víziók kerülnek elő.

Beksiński furcsamód a legismertebb és legsikerültebb képeit a kommunista rezsim évei alatt alkotta, a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évek végéig. Mindezt csak azért tartom meglepőnek, mert a források szerint viszonylag elismert és elfogadott volt abban az időszakban is, amikor a szocialista realizmus és sztálin-barokk a fénykorát élte. Olyannyira, hogy a hetvenes évek végén Varsóba kellett költöznie kárpátaljai otthonából, hogy eleget tehessen a felkéréseknek. (Vagy, hogy szem előtt legyen)

Beksiński nem volt tanult festő, Krakkóban diplomázott mérnökként. Aztán huszonhatévesen hazaköltözött, és elkezdett festeni, fényképészkedni. Már jócskán elmúlt harminc, amikor az első képeit kiállították. (Harmincöt volt.)

Böngészgetve azt a nem túl sok információt, ami a neten fellelhető, több helyen is visszaköszönt a festő és a zene viszonya. Mindig zene mellett, zenére festett, a zene volt a kötőanyag, ami nélkül az alkotási folyamat nem állt volna össze. Erről ő így beszélt:

„Mindenekfelett a szomorú, tragikus, patetikus, elragadtatott, erõteljes, melankolikus, valamint neuraszténiás zenéket szeretem … sõt, még az ironikus élû groteszk zenét is, ugyanakkor egyszerûen gyûlölöm a derült, örömteli, eleven és humoros, könnyedén víg, népies-vidám zenéket. Ez ellen semmit sem tehetek, úgy gondolom, saját magam számára nem szükséges igazolnom az ízlésem. Továbbmenve, rendkívül szeretem az éles, ritmikus, sztereotip zenéket is. Ez egy idõben a dzsessz volt; sok éven keresztül a popzene, egyéni ízlésû, sztereotip rock- és hardrock együttesek elõadásában.”

Élete utolsó éveiben egyre inkább a modern kifejezőeszközök és digitális technikák felé fordult, sajnos ebből az időszakból nem találtam semmit a világhálón. Ez már a befele fordulás időszaka volt. Fia ekkoriban lett öngyilkos, felesége, Zofia pedig egy évvel korábban ment el. Ezek a szomorú tények rányomták bélyegüket a művész hangulatára is.

Engem személy szerint mindig érdekelt, hogy mennyire tud egy művész elvonatkoztatni képe tárgyától. Egy festő, ha ilyen fullasztó atmoszférájú képeket fest, milyen a mindennapokban. Mennyire kattan be? Erről Beksiński így nyilatkozik:

„A világ lidércnyomásos víziója…? Végtére is mi a világ? Valakinek meg kellene kérdeznie errõl egy, a halálos ágyán fekvõ öregembert, egy törött hátgerinccel kórházban haldokló férfit, vagy esetleg egy politikust, háborús veszély idején… Mindhárom esetben különbözõ meghatározást kapnánk az idõ szóra. Ebben az értelemben nekem is megvan a saját külön világom, amely, ha megfestem, talán lidércnyomásnak tûnhet a mások szemében. Hasonlóképpen, egyesek pokolnak tartanak egy diszkót, mások pedig egyenesen a mennyország kapujának. Egyvalamit szeretnék hangsúlyozni: amit én festek, nem csupán egy rólam készült szellemi önarckép. Semmi köze sincs az úgynevezett objektív jelenségek világához. Ezek festmények, vagyis tárgyak, amelyeket szemlélni kell, és nem szavakba kényszeríteni – éppen úgy, amint a zenét hallgatni kell, a csokoládét pedig enni. “

Beksiński munkamódszere egyszerre volt végtelenül precíz, aprólékos és mégis teljesen intuitív. Ez nagyjából annyit jelent, hogy a saját álmait örökítette meg a vásznon, mérnöki igényességgel. Az ő szavaival ez nagyjából így nézett ki:

„… áttételesen mondani el valamit. Álmomban egy emberi alakot látok, akinek egy darab nyers hús van a feje helyén. Ez az ember a földön fekszik, belegyökerezve a földbe, ugyanakkor beszél hozzám. Segíteni akarok neki behatolni a földbe, amiért is az egész érzéketlen beszélgetés folyamán lépkedek rajta. (Múlt éjjeli álmaim egyikét összegzem most önnek.) Ez a szituáció nem döbbent meg vagy borzaszt el, egy átlagos álom ez, és minden momentuma közönségesnek és mindennaposnak tûnik. Csak miután felébredek és kielemzem a részleteket, döbbenek rá, hogy álmomból csaknem minden szokatlan, bizarr, és elborzasztana, ha ébren élném át. Hát ezt nevezem én az álom egyenes beszédének. Ez egy prózai látomás, mindamellett a vér itt nem vér, a fájdalom nem fájdalom, a bûn nem bûn; és semmi sincs, ami ellen tiltakozhatnánk, hiszen körülbelül annyi értelme lenne, mintha a hóesés ténye ellen tiltakoznánk.”

Általában a képzőművészettel kapcsolatban viszonylag gyakran merül fel a kérdés, hogy mit is ábrázol mindez? Ha magát az alkotást értjük, felfogjuk, de nem tudjuk megmagyarázni, hogy mit jelent vagy mi volt az alkotó szándéka ezzel. Márha szükség van ilyen magyarázatra. Beksiński szerint nincs:
“Ez lenne hát az, amit tõlem is elvárnak? Hogy tönkretegyem a festményeim az ilyen típusú szövegmagyarázattal? Készítsek egyiptomi álomfejtéseket, rejtett jelentéstartalmakkal: erkölcsi, politikai, általában pedig kegyes humanista eszmefuttatásokkal? Vagy számozzam meg a képeim, és állítsam õket emelkedõ sorrendben két csoportba: jó és ördögi, bölcs és stupid, fennkölt és triviális, folyton párokba állítva õket… Pontosan ez az az általános felosztás, amit még a pestisnél is jobban kerülök, mert minden valóban nagyszerû teljesítményt a teljes közönségesség szintjére süllyeszt le. “

És végül Zdzisław Beksiński hitvallása saját munkájáról és a művészetről általában. Ha úgy tetszik az ars poeticája:

„Azt mondják, az ember a végsõ igazságot kutatja, nekem azonban az évek hosszú során úgy tûnt, hogy az ember nem keresi ezt az igazságot, hanem csupán vég nélkül beszél róla. Amúgy pedig az igazságot mindannyian tökéletesen ismerjük, azonban megpróbáljuk leplezni, mivel számunkra elfogadhatatlan. Kétségbeesésünkben hazugságok után nézünk, amelyekkel tompíthatnánk, elfedhetnénk valamiképpen, hogy végül is csak halálunk óráján szembesüljünk vele. A mûvészet eme gyönyörû hazugságok egyike, és úgy gondolom, semmi több.”

Zdzisław Beksińskit 2005. február 22-én varsói lakásán tíz késszúrással meggyilkolták. Gyilkosa, Robert Kupiec, aki személyes ismerőse volt, és akinek nem sokkal korábban visszautasította kölcsönkérelmét, 20 évet kapott.

1929-2005

Forrás:

Hivatalos weblap

http://balkon.c3.hu/balkon05_03/02beksinski.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Zdzis%C5%82aw_Beksi%C5%84ski