Gondterhelten olvastam és olvasom az orosz medve legújabb mancspróbáit. Putyin és barátai úgy döntöttek, hogy a Kaukázus túl nyugodt hely volt mostanában. Az azeriek nem cseszegetik az örményeket, a csecsenek is csak a szokásos heti egy-két halottat produkáló lagymatag ellenállásukat produkálják. Nosza provokálunk egy jó kis helyi háborút, ha már az ottani nyugat-barát vezetők olyan hülyék, hogy be is ugranak nekünk, akkor miért ne tegyük. Talán még Ukrajnát is bele tudjuk rángatni, hisz náluk állomásozik a fekete-tengeri flotta, mely -nem kétséges - hamarosan már a grúz partok közelében hajókázik.

Lesz egy jó kis háború, már megint. A nagyok (USA, EU, Kína) majd gondterhelt nyilatkozatokat tesznek, netán még kicsit a diplomácia is lehül a nagy orosz sztyeppéken. Majd sokan meghalnak, persze mind hősök lesznek. A gyászoló szüleik, gyermekeik meg majd valahogy megpróbálnak megbarátkozni a fájdalommal, a menekülttáborral, az idegeneknek kijáró tekintetekkel…

Jó-jó ez a military SF. Csak soha nincs bennük szó a megcsonkult családokról, meg a gyülöletben felnövő árvákról…

Ilyen-olyan okokból kicsit hanyagolnom kellett a blogolást, szoláriázást az elmúlt másfél hónapban, de most Crei ismét a fedélzeten!

Ennek örömére úgy döntöttem felteszem ide egyik korábbi irományomat, ami amúgy a Karcon már jóideje fenn van. Én szeretem és remélem másnak is tetszeni fog. (Egyébként egy kedves karcos ismerőssel leveleztem ennek okán tegnap, innen a mersz̷ )

Az expedíció

Oorgh a három fényórányira tündöklő sárgásfehér csillagot nézte, és közben azon töprengett, hogy miért olyan különleges úti céljuk. A galaxisban milliószámra rajzottak a hasonló csillagok, és ebből a távolságból a körülötte keringő nyolc bolygó sem mutatott semmi olyan furcsaságot, ami indokolta volna a Szövetség immár negyed milliárd éve fennálló tiltását. Mégis volt valami az egyik belső planétán, ami miatt a Galaxis tizennégy értelmes faja előtt a rendszer zárva volt.

Oorgh tudta, hogy óriási megtiszteltetésben részesültek azzal, hogy őket küldték ide az 500 évente esedékes információgyűjtő akcióra. A csillagrendszer kapuit ilyenkor megnyitották, és a kiválasztott kevesek beléphettek belsőbb vidékeire. A tiltó szabályt – akárcsak a rendszert védő nagyhatalmú autonóm gépeket – még az Elsők hozták, és se Oorgh népe, se más nem akart dacolni vele.

A harmadik bolygó gyönyörű volt. Ebből a magasságból már kivehetőek voltak az egész világot beborító hatalmas kék óceán ölelte kisebb-nagyobb szigetek. Összterületük vetekedett a nagy sarki szárazulattal és az átellenes félgömb mérsékelt zónájában terpeszkedő két kisebb kontinensével. A hajó felől szemlélve épp akkor kelt fel a bolygó mögött annak ezüstös színű holdja; csupasz felszíne éles kontrasztot alkotott az alattuk keringő világ derengő atmoszférájával.

Az egész Galaxisban csak egy maroknyi ehhez hasonló planéta volt; az értelmes lények trilliói jórészt terraformált bolygókon éltek.
- Valami nincs rendben Oorgh! – Nnamuh volt a társa, és a két személyes expedíció tudományos vezetője.
- Adatbázisunk szerint a felszín harminc százaléka szárazföld. Saját méréseim viszont kevesebb, mint húsz százalékot mutatnak. Emellett a jégsapkák teljesen hiányoznak. De van más is: egy jel kivételével a teljes kommunikációs spektrumban csend honol.
- Honnan jön a jel?
- A sarki kontinens irányából.
- Tehát az Elsők bázisa a felszínre került – sóhajtotta Oorgh. – Nos rendben. Leszállunk a jel forrásához. Ezen a bolygón immár minden más érdektelen számunkra.

A bázis meglepően kicsinek bizonyult. Nnamuh csodálkozva jegyezte meg, hogy az Elsők - akiknek monumentális alkotásait a Galaxis minden szegletében fel lehet lelni - ilyen kis léptékben is tudtak építkezni. Az egyetlen bejárat persze így is sokszorosan túlméretezett volt a Tizennegyedik fajból származó Oorgh és Nnamuh számára.
Odabent hosszúkás csarnok fogadta őket. Jobbra tőlük, egyetlen hosszú vonalban, megvilágított sztázis fülkék álltak, belsejükben az örökkévalóságnak megőrzött különféle lények függtek. Lények, akikhez hasonlót még egyikük sem látott soha.

Balkéz felől, egy sokkal rövidebb sorban ugyanilyen fülkék sorakoztak, de ezek szellősebben álltak, és pontosan tizennégy volt belőlük. Ezekben már sokkal ismerősebb formákat láttak, de nem volt idejük jobban szemügyre venni őket, mert a fülkék mögötti félhomályban megrezdült egy árnyék. Hatalmas, lenyűgöző teremtmény bontakozott ki előttük.
- Egy Első! – Oorgh önkéntelenül felkiáltott, ahogy felismerte a legősibb űrjáró civilizáció méretes szárnyas gyíkra hasonlító képviselőjét.
- Így van, kedves Tizennegyedik. Bizony rég volt, hogy utoljára találkoztam valakivel a fajtádból. Üdvözöllek benneteket az Értelem Csarnokában. Bizonyára nem kérdések nélkül érkeztetek.
- Nos, valóban nem. – Oorgh gyorsan visszanyerte önuralmát. – A Szövetség soros ötszáz éves feltáró útjának vagyok a vezetője. A bolygón élő ígéretes faj megfigyelése a feladatunk. Illetve lett volna a feladatunk. Tudtunkra adták, hogy az egyik sarki jégtakaró alatt egy Első bázis van. Amennyiben jeleket fognánk erről a bázisról, akkor haladéktalanul le kell szállnunk, és eredeti küldetésünket meg kell szakítanunk. Azt is közölték, hogy ez a lehetőség felettébb valószínűtlen. Most mégis itt vagyunk.
- Igen, itt vagytok, mert a dolgok rosszul alakultak az elmúlt pár száz évben - szólt az Első, majd inkább magához beszélve folytatta: - Nagyon rosszul…
- Mi ez a hely, Első? – Nnamuh, akiben felülkerekedett a tudós, alig figyelt az Első szavaira, és már javában a legközelebbi sztáziskamrát vizsgálta.
- Ez itt, ez…ez egy Második? – Az átlátszó fülkében karcsú lény lebegett. Akárcsak Oorghnak és Nnamuhnak, neki is két-két lába és karja volt, de sokkal magasabb volt náluk és széles vállai fölött egy pár fehér tollas szárny emelkedett. Teste körül jól látható aura derengett, mintha a lény maga lett volna az őt beborító aranyszínű fény forrása. Soha senki nem látott még Másodikat, csak az Elsők elbeszéléseiből ismerték őket és legendás fajukat. Még az idők hajnalán megtalálták az energia alapú létezés kulcsát, és nem sokkal később levetették anyagi valójukat.
- Igen. Ő egy Második. Sok ezer eónnal ezelőtt hagytak itt minket, bár bizonyos értelemben még most is köztünk vannak. A többieket valószínűleg ismeritek. Itt, ebben a tizennégy tartályban van egy-egy példány az összes űrutazó fajból; az Elsőket pedig én magam képviselem. A saját sztázismezőm automatikusan kikapcsol, ha a bázis felszínre kerül, ezért beszélgethetek most veletek. Én felügyelem ezt a helyet, amit Értelem Csarnokának hívunk.
- És a másik sor? Ők kik vagy mik?
- Ők szintén elértek az értelem fényéig, de soha nem jutottak ki a világűrbe. Tudnotok kell, hogy a bolygó nem mindig vendégmarasztaló hely. Pár százezer évente eljegesedések és felmelegedések váltják egymást. A két szélsőséges állapotban csak egy társadalmilag és technológiailag egyaránt fejlett civilizáció tud életben maradni. Ők itt túl lassan fejlődtek, vagy túl gyorsan tört rájuk a soron következő jégkorszak. A menetrendszerű glaciálisok és felmelegedések elsöpörték őket. De itt, ebben a csarnokban, ők sincsenek elfeledve. Az Értelem ritka kincs a világegyetemben, de még annál is ritkább, mint ahogy azt gondoljátok.
- Ezt hogy érted, Első? – Nnamuh sejtette, hogy most valami olyasmit fog hallani, amit kevesen tudtak a Galaxisban.
- Feltűnt már neked, hogy az értelmes fajok mind hasonló keringési ciklusú bolygókat népesítenek be? Hogy mindannyian az oxigén, nitrogén és egyéb gázok ugyanolyan arányú keverékét lélegezzük be? Hogy mindünknek egyazon gyökerű a DNS-e? Sokan elméláztak már ezen, ahogy azon is, hogy az ismert űrutazó fajok - dacára minden különbözőségüknek - oly sokban hasonlítanak egymásra.
Oorgh tudta, értette, csak hinni nem akarta:
- Azt akarod mondani, hogy mind…mindannyian itt fejlődtünk ki? Mindannyian innen származunk, erről a bolygóról?
- Így van. Mi voltunk az Elsők és mi vagyunk, akik még emlékezünk az eredetre. Ez a planéta periodikusan eljegesedik, majd felmelegszik. A kettő közötti átmeneti időszakban olykor szárba szökik az Értelem. Csak azok a fajok lehetnek hosszú életűek, akik időben rálelnek az űrutazás útjára és kirajzanak a galaxisba. Ott aztán élettelen világokat tesznek lakhatóvá, és szép lassan elfelejtik, hogy honnan is származtak. Így tettek a ti őseitek is. Persze néhányan mindig hátra maradnak, és ők előbb-utóbb kihalnak, visszafejlődnek, esetleg idővel követik testvéreiket. Én pedig megőrzök egyet a hátramaradókból…

Nnamuh ekkor már az utolsó előtti fülkével szemben állt, és ismerős alakot látott odabent: Saját fajtájának egy képviselőjét. Alacsony kis lény, satnya törzs, vékony végtagok, szürkésfehér bőr, a testhez képest nagyméretű fej. Keskeny szája, orra alig látszott, hatalmas fekete szemeiben önmagát látta visszatükröződni. Egy darabig tisztelettel nézte néhai ősét, majd az utolsó sztázisfülkére pillantott:
- És ő? Ezt a fajt nem ismerem.
- Ők a legfiatalabb űrutazó faj: a Tizenötödikek. Miattuk jöttetek.
- Én azt hittem, hogy mi vagyunk a legfiatalabb űrutazó faj - most már Oorgh is ott állt az utolsó tartálynál, és valami megmagyarázhatatlan szomorúsággal szemlélte a benne lebegő magas lényt, mely nagyon hasonlított a Másodikra, csak nem voltak szárnyai és valamivel robusztusabb volt annál.
- Tulajdonképpen ismét ti vagytok azok. A Tizenötödikek, - bár már elkezdték felfedezni a világűrt - sok szempontból még gyermekek voltak…
- Voltak?
- Igen. Megfontolatlanul, szinte csodálatra méltó leleménnyel mérgezték a bolygót, mire az ellenük fordult. Sok száz fajt sodortak a kihalás szélére, ezzel felborították az élővilág egyensúlyát. A légkörbe pumpált vegyületeik pár évtized alatt destabilizálták a bolygó hőháztartását, a tengeri áramlatok leálltak, miközben a jégsapkák olvadni kezdtek. A rohamosan csökkenő szárazföldön pedig egyre zordabb időjárás lett mindennapos. Amikor észhez tértek, már túl késő volt…A társadalmuk, a gazdaságuk összeomlott. Százmilliók haltak éhen, és a körülmények tovább romlottak. Azokban az utolsó napokban mégis majdnem győzni tudtak az elemek és a káosz felett, és kiérdemelték, hogy itt lehessenek. De végül mégis elbuktak.
- Milyen mélységesen szomorú vég egy értelmes fajnak – törte meg nagy sokára a beállt csendet Oorgh. – Kik voltak ők? Hogyan nevezték magukat?
- Embereknek hívták magukat.
Oorgh még egyszer rápillantott az idegen arcra. Nézte a szokatlan, apró szemeket, a nagy orrot, a különös szőrzetet a fejtetőn. Bár nem ismerhette arckifejezéseiket, gesztusaikat, most még is úgy érezte, hogy a lény – az ember – a büszkeség és a szégyen lehetetlen keverékével tekint rá a tartályból. Belenézett ezekbe a furcsa, mégis ismerős szemekbe, és csak annyit mondott még utoljára:
- Nyugodj hát békében, Ember!

Na ami ezek után jött, azt majd egyszer megírom az életrajzomban, de tény, hogy azóta is nagyon baráti viszony fűz ezekhez a témákhoz. Persze azóta az akkor újszerű kérdések, ma már felderített területek lettek, bizonyos elméletek elavultak, de a fraktálok akkor is és most is gyönyörűek.
Mik is azok a fraktálok?

Benoit Mandelbrot definíciója: Fraktálnak olyan halmazt nevezünk, melynek Haussdorf-Besicovich dimenziója határozottan nagyobb, mint topologikus dimenziója… Nos én nem tudom ki volt Haussdorf, meg hogy milyen viszonyban volt Besicovich úrral, vagy hogy úr volt-e egyáltalán, de mindenesetre ez egy egy nagyszerű dolog, meg minden…

Khmm. Gondolom ez így tiszta. Ha nem lenne az, konyhanyelven a mandelbroti állítás annyit tesz, hogy egy olyan alakzat, melynek minden egyes része a fraktálhoz nagyon hasonló kópia. A fraktálok “önhasonlók”, azaz nemigen változnak, ha nagyítjuk vagy kicsinyítjük őket. Közhely, de a környezetünk tele van fraktálokkal: A fák, a felhők, a kontinensek partvonalai, vagy akár a szappanhab.

Azok a gyönyörű fraktálképek, melyekbe én is beleszerettem általában egy egyszerű vagy nem is olyan egyszerű matematikai képlet grafikus reprezentációi. Amikor megláttam az első ilyen képeket ellenálhatatlan vágy fogott el, hogy én is kreálhassak ilyen kis csodákat, belenagyíthassak, fölfedezhessem visszatérő, de önmagát mégsem ismétlő mélységeit. A furcsa, letisztult, olykor organikus formákon keresztül mintha a kozmosz rezgései interferálnának az elmémben. Olyan mintha a vegytiszta végtelennel néznék szembe… Annó a C16-osomra szereztem egy ilyen kis mandelbrot-generátornak hívott progit, de tekintve azoknak a gépeknek a kapacitását, sajnos csak fekete-fehérben és csigalassúsággal tudtam képeket kreálni. Szóval a végtelennek még várnia kellett egy kicsit…Itt jön egy vágás és már napjainkban járunk, az internet korában. Pár hónapja végre megtaláltam, amit kerestem, egy részben magyar fejlesztésű nagyon okos kis progi formájában.

A gépemen van egy Káosz névre hallgató könyvtár, ott több fraktál-generátor is van, de nekem a legjobban a Xaos nevezetű jött be. A téma iránt érdeklődőknek melegen ajánlom, ingyenes nyílt forráskódú kis kincs. Maga a progi teljesen felhasználó-barát, magyar nyelvű és gyors. A ‘help’ - ben több kisebb előadást is megnézhetünk a főbb fraktálokról, transzformációikról, permutációikról meg sok más áció-ra végződő dolgukról. Olvashatunk a szökési időn alapuló fraktálokról, Júlia-halmazokról és a “tradicionális fraktálokról”, mint pl. a Sierpinski-szőnyeg. Jómagam is felhasználtam a ‘help’-et eme kis bejegyzés megírásához… Miután bőszen belevetettem magam az elvont matematika grafikusan manifesztálódott világába nekiálltam képeket és videókat készíteni a XaoS-sal. Hadd prezentáljam ezeket…

Annyit még hozzáfűznék, hogy nem mindenkinek tetszenek ezek az alakzatok. Van akik szerint túl rideg, túl steril, nem élő. Na ővelük volt gyerekkoromban a legtöbb konfliktusom: Amig én a kövekkel játszottam ők békákat meg hangyákat birizgáltak. Amíg én robotokat rajzoltam, meg űrhajókat, ők erdőket, állatokat. Azért, abban egyet kell értsek velük, hogy a fraktál világ tökéletességében nincs helye az embernek. Akár egy makulátlan kristályrács vagy egy küllős spirálba rendeződött százmilliárdnyi csillag, gyönyörű. De hiányzik belőle a mi tökéletlenségünk…

Ez egy Magnet nevű fraktál Júlia aspektusa. Olyan, mint valami űr-hab… Szépek ilyen nagy méretben, szóval érdemes a piciket is megnézegetni…

Ő volt sokáig a háttérkép a laptopomon. Klasszikus Mandelbrot-halmaz, mindenféle szűrökkel megbolondítva.

Dettó. Határfelismerés szűrővel. Szikrának neveztem el…

Ő egy módosult Mandelbrotból készült és nagyon tetszik…

Klasszikus Newton fraktálból csináltam valahogyan, de már nem emlékszem, hogy hogyan.

Szintén. Mindig Radics Béla jut róla eszembe…

Ő meg a Sam Szem…

Van még sok-sok hasonló, ezeket teljesen random rakosgattam be ide. De az emberben azért kialakul egy kép…Aki kedvet kapott, az itt letöltheti a programot, vagy utánanézhet a témának a wikin. Jó fraktál generálást mindenkinek…

Virtuális valóság

A fekete öltönyös férfi belépett a makulátlan tisztaságú terembe. A fehér mennyezet és fehér padló határolta térben kifejezetten olyan benyomást keltett, mint egy hómezőn vadászó fekete párduc. Nagyjából ennyire is illett oda, de ő erről láthatólag nem tudott, és ezért nem is zavartatta magát. Megkerülte a szabályos időközönként elhelyezett számítógépes munkaállomásokat, és ráérős léptekkel a helyiség távoli végében húzódó plexifalhoz sétált. A fal túloldalán, kényelmes high-tech fotelekben révedő alakok látszottak, fejükön túlméretezett (vagy nagyon ódivatú) napszemüvegre emlékeztető tárggyal.

- Melyikük Jimenez? - látszólag a plexiről visszatükröződő képmásának szólt a kérdés, mindenesetre a válasz nem onnan érkezett, hanem az egyik monitor mögül, ahol egy fehér köpenyes, borostás, elhízott alak terpeszkedett, valószerűtlenül nagy méretű szendvicset majszolva.

- Az a zsíros hajú, pattanásos, vézna gyerek. Éppen valami saját maga fejlesztette álomvilágban éli ki magát. Miért?

- Látni akartam, hogy néz ki a cég legzseniálisabb koponyája, akinek a piacvezető VR-masinánkat köszönhetjük, és aki - fájdalom - ma mindörökké elveszik a maga kreálta világban.

- Aha. Szóval így döntöttek a fejesek. Sejtettem, hogy ez lesz. Nehogy átcsábítsa valamelyik konkurens konglomerátum, mi? Arra nem gondoltak, hogy még mennyi mindent fejleszthetett volna nekünk?

- A lefülelt kommunikációjából arra következtettünk, hogy dobbantani akar máshová - az öltönyös undorodva figyelte, ahogy a szendvics-gigász pillanatok alatt eltűnik a kövér ember szájában.

- Értem. Mekkora barom. Itt mindene megvolt. Ő volt a kis retardált kakas a szemétdombon. Na mindegy. Jöjjön ide, megmutatom, hogy kell csinálni. Én ilyesmivel nem piszkolom be a kezem - megvárta, míg az öltönyös odaáll mögé, majd az imént felfalt szendvicstől zsíros ujjal mutogatni kezdett a képernyőn, minden újabb mozdulattal tekintélyes réteg szendvicsmaradványt felhordva a monitorra.

- Itt a neve látja? Ramón A. Jimenez. Ez a felirat mutatja, hogy online van. Ráklikkel a szétkapcsolás ikonra, akkor a rendszer majd figyelmezteti, hogy ez így nem szabályos, biztos-e benne. Maga megerősíti, hogy naná. Persze akkor kérni fogja egy első szintű technikus hozzáférési kódját. Na az lennék én, ideírom magának a kódomat. Így. De utána elfelejtse ám!

Aztán ez sem elég, mert egy igazgatótanácsi kód is kell neki. Gondolom azt adtak magának. Utána már csak még egyszer ráklikkel a megerősítés ikonjára, és a mi kis zseninkből pillanatok alatt zöldség lesz. Csak egy klikk és vége! Héé…

- Néha még annyi se kell - dünnyögte az öltönyös, miközben lecsavarta a hangtompítót 0,32-eséről. Egy darabig elmélyülten szemlélte a monitoron lefelé csordogáló, és a szendvicsdarabkákat komótosan körbefolyó vörös folyadékot, majd némi nehézség árán odébb gördítette a kövér ember maradványait, hogy odaférjen a billentyűzethez.

Ray Jamesonnak hívnak. Zsoldos vagyok. Az egyik legjobb és mindenképpen a legdrágább. Jó pénzért bármilyen munkát elvállalok. Információszerzés, testőrködés, védett személy kimenekítése, szabotázs, fejvadászat. Házi kedvenc mentése. Persze, nem csak a pénz miatt teszem, fontos az izgalom is. Nem mintha ez a mostani munkám különösebben izgalmasan indult volna.. Ki kell hoznom valami nagyfejű cabront egy szigorúan őrzött épületből. A régi lemez.

A külső kerítés, meg a riasztórendszer rutinmunka volt, mint mindig. Nem mondom a kutyákkal meggyűlt a bajom, mert véletlenül a szúnyogriasztót pakoltam a bevetési cuccok közé. A gáz spray jobban jött volna. Mierda occure, szétszórt vagyok, na. Próbáltam velük szót érteni, de rosszul beszélek kutyául, ők meg még csapnivalóbban ugattak emberül. Mivel az idő sürgetett, áttértem a testbeszédre és nemes egyszerűséggel leütöttem őket. Az épületbe a hátsó bejáraton jutottam be. A tévhittel, és a hülye James Bond filmekkel ellentétben ezeket mindig jobban őrzik, mint a főbejáratot. Nem tehetek róla, de ha egy ajtó felett meglátok egy exit feliratot, akkor ott be kell mennem. Azt hiszem, ezt hívják foglalkozási ártalomnak… Mindenesetre a két őrrel, akik itt teljesítettek szolgálatot jól elcsevegtem. Persze non-verbálisan. A biztonság kedvéért szúnyogriasztóval is lefújtam őket; nem venném a szívemre, ha összecsipkednék őket a moszkitók, amíg ájultan hevernek…

A ház alaprajzát természetesen már korábban memorizáltam, nem okozott gondot megtalálni az utat a célomhoz. Érdekes módon több őrrel nem találkoztam, így volt módom szemügyre venni az épületet belülről is. Hát ritka ronda, mondhatom. Sehol egy kedves gömbölyű forma, sehol egy otthonos sarok, egy léleknyugtató meleg szín. Felháborító, hogy nekem és a szakmabelieknek milyen mostoha körülmények között kell dolgoznunk. El is határoztam, hogyha itt végzek, megalapítom a szakszervezetünket.Sajnos, miközben az érdekképviseleti szerepvállalásommal kapcsolatos jövőt tervezgettem, kicsit elméláztam, úgyhogy nem vettem észre azt a pár marcona srácot, akik valahogy körbe vettek. Mierda, mindenkivel megesik az ilyesmi.

Most épp körben áll egy kislánykát játszom ezekkel az állig felfegyverzett biztonságis fiúkkal. Morcosnak és idegesnek tűnnek. Nyerő kombináció, mondhatom. Megnyugtató lenne, ha nem én lennék középen, sok egyéb dolog mellett azért is, mert meglehetősen rosszul látok hátrafelé. Valahogy ki kéne dumálnom magam ebből. Mondom nekik ez valami félreértés, én az új belső építész vagyok. Hombre, ezeknek semmi humorérzékük. Akkor marad a C-terv. Füstbomba, vaktában lövöldözés, a füst leple alatt a balfenék betájolása. Mindezidő alatt reménykedés, hogy egy kósza lövedékkel sem metsszük egy időben egymás pályáját. A B-terv amúgy a “két gépfegyverrel négy irányba tüzelek, majd a hullahegy közepén füstölgő mordályokkal elmosolyodok” címet viseli, de még soha nem alkalmaztam. Szóval C-terv indul: Nagy levegő, füstbomba, rohanás… Valami nem stimmel. Jé, lehet, hogy véletlenül altatógázt pakoltam? Csórikáim úgy horkolnak, még fellármázzák a többi őrt. Mondom kicsit szétszórt vagyok.

A lényeg, hogy nincs előttem több akadály, a folyosó végén lévő teremben, az ajtó túloldalán pedig vár a célszemély. Nos ne várassuk a drágát! Óvatosan megközelítem az ajtót, ki tudja milyen csapda lehet még előttem. Csak körültekintően Ray, csak finoman.

A fekete öltönyös ember mutatóujja az egér gombján időzött, miközben a képernyőn vibráló feliratra meredt: “Igazgatósági kód elfogadva. Megerősíti a lecsatlakoztatást? Igen. Nem.” Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy sokkal stílusosabb lenne, ha az igen-re klikkelés helyett egyszerűen beleürítené a tárat a plexifal túloldalán ülő vézna alakba, de aztán elhessegette magától a gondolatot. Ebben a pillanatban az ajtó - melyen keresztül pár perce ő is érkezett -hangos csattanással kicsapódott. A két ajtónyitás között annyi különbség volt, hogy ő a kilincset használta, míg az újonnan érkező idegen vasalt bakancsát találta legalkalmasabbnak erre a célra.

- Elkésett, akárki is maga. – szólt az öltönyös, azzal lenyomta a gombot. A monitoron közömbösen villogott az új felirat: “Alany lecsatlakoztatva.” - A kis zseninek annyi. Csak egy agyhalott. - Közönyös tekintettel a szomszédos teremben lévő fotelok felé bökött, majd valószínűleg megdöntötte a fennálló világcsúcsot az “arckifejezés leggyorsabb átrendezése közönyösből mélységes döbbenetet tükrözővé” kategóriában.

- Nincs senki a fotelben! Hova tűnt! Az előbb még ott ült! - az öltönyös férfi meglepetésében még a fölött az amúgy nem mindennapos jelenség fölött is átsiklott, ami egy halántékának szegezett nagy kaliberű kézifegyver képében jelentkezett.

- Igen tudjuk, hombre. Engedd meg, hogy bemutatkozzak: Raymond A. Jameson vagyok. Viszont az előbb említetted az agyhalált. Erről nekem is eszembe jutott valami…

A nagydarab idegen egy ideig elgondolkodva nézte a sanyarú sorsú monitorra fröccsent valamit, ami az imént még a fekete öltönyös ember feje volt, majd kajánul elmosolyodott.

- Carramba Ramón, ezt ügyesen megcsináltuk.

Természetesen Damon Knight klasszikusával kell indítanom, mely 1948-ban jelent meg a Thrilling Wonder Stories magazinban:

Kopp

Az utolsó ember a Földön egyedül ült egy szobában. Ekkor kopogtak az ajtón…

Angolul is tudóknak:

Knock

The last man on earth sat alone in a room. There was a knock on the door….

Nagy kedvencem Anthony Burgess cím nélküli “novellája”:

That morning the sun rose in the west.

Azon a reggelen a nap nyugaton kelt fel.

Aztán itt van az, aminél rövidebbet nem lehet írni, ha a címet nem számoljuk (Forry Ackerman követte el):

Cosmic Report Card: Earth

F.

Ezt kicsit nehezebb fordítani, de ha tudjuk, hogy az USA-ban az egyes osztályzat az ‘F’, akkor ez sem bonyolult. De helyettesítsük be a mi egyesünket azért, mégha így sokkal hosszabb is

Kozmikus bizonyítvány:Föld

Elégtelen.

Ha azt hisszük, hogy nincs rövidebb, akkor ajánlom a következőt. Jelenleg talán ez a rekorder. A történet Asimov kiadójánál jelent meg, a 44 Micro SF stories című kiadványban. Jó vastag lehetett… Persze a cím és lábjegyzet itt sem számit:

Science fiction for telepaths

¹

Science fiction telepatáknak

¹

…Pár hónapja a neten szörfölve találtam egy szekérderékre való ilyen gyöngyszemet, - nem egyet neves szerzőktől - de most az istennek sem találom őket. Felületes guglizással azért még két nekem tetsző téma előkerült, anonim szerzőktől:.

.

Mike ran in, shouting, “Wait!” but once again, Mike had already pushed the button.

“Várj!”-rohant be Mike üvöltve, de addigra Mike ismét megnyomta a gombot.

(Ezt egyébként sokkal jobban is le lehetne fordítani. Kiváncsi vagyok másnak menne-e?)

És végül a kedvencem:

     /——————–

    /          tom fry     

   /           was here     

  /                6/1/86    

 /                            

 |                            |

 |                            |

 |                            |

 |           RIP              |

 |         THOMASON           |

 |           FRYE             |

 |                            |

 |       1799 - 1847          |

 |                            |

 |                            |

 ______________________________

Jó mi? Amúgy nagyon bejön ez az egy mondatos SF-téma, szóval erre még visszatérünk valamilyen formában…

Történt, hogy néhány Örményországból az óceán túlpartjára kivándorolt ifjú rockzene-rajongó alapított egy bandát, mely idővel félelmetesen egyéni stílusával, sokszor már idegesítően változatos és kiszámíthatatlan zenéjével a nagy lemeztársaságok figyelmét is felkeltette. Éppen javában tombolt egy elég béna divatirányzat, melyet nu-metalnak hívtak. ‘Nosza, paszírozzuk bele ebbe a skatulyába a srácokat, mondjuk , hogy az új írányzat új apostolai, oszt jóóó sok pénzt majd lehúzunk róluk.’ - hangzott el nagy valószínűséggel valamelyik random lemezcég tágas, Central parkra néző, 65. emeleti tárgyalótermében, miközben az Armanik, Donna Karanok és Gianfranco Ferrék kifogástalanul feszítettek a hosszúkás asztal két oldalán ülő droidokon. Így is tettek, és így is lőn…

Ennek a történetnek persze folytatása is vagyon, de ez esetünkben most nem lényeges. Ami tény: A System of a Down mai napig is létezik és a fiúk zenéjükkel, kiállásukkal továbbra is inspirálnak másokat.

…mint például azt az elvetemült LEGO-rajongót, aki ezt az alábbi kis klippet készítette. Ja köszönet Hadiösvénynek, hisz a blogján látott Lego-mátrix képek jutatták eszembe az alábbi kis remekművet Enjoy:

Legjobb magyar scifi szerző - Szerintem jelenleg a magyar SF “aranykorát” éljük, nagyszerű fiatal szerzőkkel, több új, de színvonalas szárnypróbálgatóval, egyre több publikálási lehetőséggel. Az egyre több persze relatív, de most nem ez a téma. Szóval több jelenleg aktív író is van a listámban.

A. Sheenard - A csonkolás művészetéért, Ketchikanért és a Városalapítókért 15p

B. Hackett - A halhatatlanság aspektusaiért, A PHD-ért és ami ebből még kialakulhat… 15p

Zsoldos P. - Gregor Man rulez!, (Nem az Ellenpontért) 15p

Lengyel P. - Lásd legjobb magyar regény… 15p

László Z. - Nagyon kiváncsi vagyok a Nagate 2-re. 15p

Gáspár András - Felleghért és a kalmárokért… 15p

J.T. Chipendale - A be nem fejezett könyvéért… És kapna 100 pontot is ha befejezné az újságírást…. 10p

Legjobb külföldi scifi szerző - Húú, ez a durva. Tekintve, hogy sokkal több nem magyar szerző van, mint magyar, sokkal többet is ismerek. Szóval nem egyszerű…

1. Frederik Pohl - Mind az ötleteit, mind az írási stílusát nagyon sokra tartom. 20p

2. Larry Niven - Talán ő a legűroperásabb, de én azt a műfajt is nagyon szeretem. 5p

3. Frank Herbert - Lehet itt kérdés? 20p

4. Dan Simmons - Az ötletekben tobzódó, megújító, klasszikus irodalomhoz visszanyúló… 15p

5. Stanislaw Lem - Az embert kutató. (Kivéve Pirx, de az is klasszikus̷ 10p

6. Isaac Asimov - Elsősorban az Alapítvány miatt. Az alapítvány pereméig…Ja meg a halhatatlanság halála. Amúgy amit olvastam tőle az alapján nem tartom akkora istennek, mint amekkora neve van… 5p

7. Iain M. Banks - Az engem teljesen lenyűgőző Kultúra -univerzumért 5p

8. Philip. K. Dick - Odi et amo viszonyban vagyunk… 10p

9. David Brin - NEM a Jövő hírnöke miatt… 10p

Legjobb magyar scifi regény

Lengyel Péter: Ogg második bolygója - Ha minden igaz, a hatvanas években íródott, de még mindíg minden ízében aktuális nak érzem. Egy optimista-szomorkás, nagyszerű regény. Főhősei a eelar-om-nak nevezett nagyon emberszerű, humanista civilizáció és egy jéghideg, könyörtelen gépi értelem. Szerintem ez a regény simán világszínvonalú, bármit is jelentsen ez. 25p

Zsoldos Péter: Távoli tűz - Mai napig nem SF rajongó ismerőseimnek is ajánlom. 20p

Gáspár András: Kiálts farkast! - Annak idején egy előzmények nélküli robbanás volt számomra… Mai napig TOP10. Fontos könyv. 20p

Brandon Hackett: Poszthumán döntés - Az általam amúgy kedvelt Erdőhold és Gyarmat könyvek után nagyon kellemes meglepetés volt ez a könyv. Modern, jól kitalált és megírt. Szerintem sok ilyenre van szüksége a magyar SF-nek. 15p

László Zoltán: Keringés - Nagyjából az előzővel egy időben olvastam. A hangulata a teremtett világnak teljesen magába szívott. Én is de szívesen bandáznéka Rhone vízeséstől pár száz kilométerre… 10p

Nemere István: Túl a Plútón. Nem vagyok egy Nemere fan, de ezt a regényt nagyon szerettem. Ha több ehhez hasonlót ír, biztos az írók között is ott van nálam. 10p

Tiszteletbeli pontnélküliek (avagy letűnt gyermekkorom emlékére) SF?

Fehér Klára: A Földrengések szigete

Nemere István: Teljes téridő istenei ciklus (Azt hiszem 4 köny talán̷

Tőke Péter: Időtojás (Robúr?)

Z.Vincze György: A cikoriták bolygója - ezt akkor nagyon durvának éreztem, nem olvasnám el most félig felnőtt fejjel, mert félek a csalódástól…

JTCH: - KEEC - A nagy Világ Regatta - a magyar SF irodalom válasza a végjátékra és az uccsó csillagharcosra.

Legjobb külföldi scifi regény

Frank Herbert: A Dűne (a teljes ciklus, másokkal ellentétben szerintem egyenletesen tökéletes mind a hét(?)) 10p

Frederik Pohl: Az Átjáró 10p

Frederik Pohl: Reklámhadjárat (számomra az Átjáró szent tehén, de amikor elolvastam ezt a könyvét, kénytelen voltam Robinette mellé odabiggyeszteni Tennison Terbot is.) Sokak szerint a Space Merchants - az előd - jobb, egyébként azt Cyril Kornbluthal együtt írta. 7p

Robert Scheckley: A Státusz civilizáció - egyszerre nyomasztó és keserédes. Most el is határoztam, hogy megint elolvasom. 7p

David Brin: Csillagdagály - óriási fixa ideám volt ez a könyv, csak a Hyperion mániám ért nyomába annó. Ez egyébként azt jelenti, hogy kemény fontokért mind a további 5 kapcsolódó könyvet beszereztem és elolvastam. Az Uplift War majdnem ilyen jó és a Sundiver sem sokkal marad el. Egyébként erről az univerzumról még tervezek itt irogatni, mert egyvalamiben óriási: A különböző idegen fajok kitalálása és bemutatása. Teljesen mértékben ellene megy annak a klisének, hogy egy faj egy-egy emberi tulajdonságot testesít meg…Aki ismeri a könyvet az a nickem eredetét is tudhatja. 8p

Dan Simmons: Hyperion Cantos - Bizonyos időpillanatokban ő a kedvenc íróm, néha nem. Ezt a borzalmas terjedelmű művet a Hyperion első betűjétől az Endymion utolsó írásjeléig értem. Ötlet, esemény és stílus orgia. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem szánja rá magát senki, hogy kiadja az Endymion-t. Persze tudjuk, hogy minden idők második legocsmányabb borítóját kapta a Hyperion, de akkor is. (Amúgy az első nálam az Átjáró GBK-s verziója) 8p

Isaac Asimov: A halhatatlanság halála. Nos elérkeztünk az érthetetlenül nagy triónak nevezett delikvensek közül a hozzám legközelebb állóhoz. Ez a könyve az általam olvasottak közül TALÁN a legjobb időutazásos könyv. 3p

O.S.Card - Végjáték. Na ez egy tök jó könyv volt! Bár a KEEC job 5p

Alfred Bester: Tigris!Tigris! - Mindenkinek teljes meggyőződéssel ajánlom, abszolút konstans TOP10 nálam, bármilyen aktuális irányzat is temetett éppen maga alá… 8p

Larry Niven, Jerry Pournelle: Szálka Isten szemében - lásd bejegyzésem acélpatkány blogján. 5p

Stanislaw Lem: Kiberiáda - Tudom, hogy ez nem regény meg minden, meg így a Solaris, úgy az Éden. Hozzám akkor is Trurl, Klapanciusz és Pirx áll a legközelebb…és persze a három kóbor űrlovag! “Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs!” 8p

Alastair Reynolds: Absolution Gap - Az Alexandránál elérhető ez a regény és a teljes, Redemption Space-nek nevezett ciklus, melynek ez a legjobb része szerintem. Ez olyan igazán durva hard SF, Reynolds úr ugyanis elismert csillagász. Szóval hiperűrben cikázó űrhajókat, meg ilyesmiket ne várjunk. 7p

Philip Kindred Dick: A halál útvesztője - Mivel szeretem Dick műveit, ( még ha nincs is meg mindig hozzá a hangulatom) úgy döntöttem, hogy őt is szerepeltetnem kell itt. Az Ubik, Palmer Eldritch, Figyel az ég triumvirátuson filóztam, aztán eszembe jutott, hogy az Időugrás a Marson legalább annyira tetszett. (Rucsok, rucsok!) Ám ekkor bevillant ez a regény, amit legelőször olvastam Dicktől és egyből ő lett a befutó. 7p

Joe Haldeman: Örök háború - szintén lásd Acélpatkány blogját, aki kipécézi a kedvenc könyveimet. 7p

Arkagyij i Borisz Sztrugackij: A kárhozott város - Tessék elolvasni! Sok jó könyvük van, ezt olvastam legutoljára, de lehet, ha nem így történik akkor is idekerül. 7p

Legjobb magyar novella
Húú, ehhez most komoly kutatómunka kéne (mármint túl sok van, de kevésnek emlékszem a címére) …Szóval ezt a kategóriát kihagynám. A mostanában olvasottak között viszont nagyon tetszett a Guberálók (A. Sheenard) és a Lucipher (Hajdú Éva) is ötletes vót.

Legjobb külföldi novella
Itt sem lenne fair, ha csak azért mert sz..r a memóriám valami, ami tetszett nem kerülne ide. Szóval versenyen kívül, segítséget kérnék:

Volt egy régebbi Galaktikában egy novi, amiben földi űrhajósok megtalálják a betlehemi csillag maradványait.

Aztán szintén Galaktikában volt az, amikor egy idegen bolygón a felfedezők mindenféle képzeletbeli szörnyekkel találkoztak a saját gyerekkorukból és csak a takaró jelentett menedéket.

Oszt volt egy, (Robur?) ahol egy idegen világra tévedő felfedezők (már megint a felfedező ) olyan élővilágot találnak, ami csigalassúsággal mozog. De azért a ragadozók gyorsabban.

Na egy eszembe jutott pontosabban is: Bruce Sterling - A raj. Ez egy igen frankó kis történet. Nem lehet, hogy a Borg előképe is itt lakozik?

És még sokan mások.

Legjobb novelláskötet
A tetovált ember (Ez most az?) 30p - Ray Bradbury
Holnap történt 15p
Az amelyikben a raj is van. (meg még ilyenek, hogy Szín az űrből stb.) Talán Homályos zóna? 25p
Gyilkos idők 15p
A csonkolás művészete 15p - A.S.

Legjobb idegen faj
Na abból annyi, de annyi volt, hogy ezt is passzolom.

De azért a Tandukat és a Tymbrimiket az Uplift könyvekből…

Meg a kzintieket is szeretjük…

Legjobb teremtett világ

Hmm, ezeket én igencsak kedvelem, de sajnos a világteremtgetők azok, akik olykor elviszik a ponyva irányába a scifit. Ami viszont átgondolt, okos, hangulatos:

1. Dűne - Frank Herbert 25p
2. Uplift - David Brin 25p
3. Kultúra - Iain M. Banks 20p
4. Redemption Space - Alastair Reynolds 10p
5. A Gap -világ - Stephen R. Donaldson 10p
6. Ismert űr - Larry Niven 10

Legjobb regényszereplő

Robinette Broadhead 20p - Átjáró

York Ketchikan 15p - MU (A. Sheenard)

Gully Foyle 10p - Tigris! Tigris!

Alekszej Petrovics Bikov 10p - Arkagyij i Borisz Sztrugackij

Alacrity Fitzhugh 10p - Brian Daley: Valami elképesztő című trilógia volt…

Henry Dorsett Case 15p - Neurománc

Fellegh 10p - Kiálts farkast!

Sikamlós Jim Di Griz 10p - A rozsdamentes acélpatkány - Harry Harrison

Legjobb főgonosz (karakter / faj / szervezet)

Indoklás nélkül:

1. A tisztelet matrónái - Dűne 15p
2. Greenfly - Redemption Space 15p
3. Az alázok - Holtpont 20p
4. A borg - Star Trek (bár én a Dominium is csipem…:)) 15p
5. A Pak-protektorok - Gyűrűvilág 10p
6. Shrike - Hyperion 15p
7. Neuromancer - Neurománc 10p

Azért érdekes dolog ez a blogírás. Régóta nézegetem már az sfbloggerek lapjait, de olvasóként más. Most, hogy van saját blogom, teljesen más hatással volt rám ez a kis link. ( http://www.scionspeak.com/) Korábban csak ránéztem volna és már ugrottam is volna tovább a következő oldalra. Most viszont… Múltkor Sheenard blogjáról probáltam azt a pofás kis órát valahogy elcsórni, de egyelőre kudarcot vallottam.

Na mindegy.

Ja és ha valaki megmondja, hogy miért nem tudok képet megjeleníteni, holott az előző bejegyzésben tudtam, nos azt nagyon megköszönném…

Apropó víz. Ebben a filmben olyan ez, mint Herbertnél a melanzs vagy a Populousban a mana. De ne szaladjunk előre.

Igen ez egy film. Ha SF akkor elsősorban regény vagy novella, és csak utána film, de itt kivételt kell tennünk. Amikor először láttam valamelyik “retrócsatornán”, talán a TCN-en, nem akartam hinni az érzékszerveimnek. Egy annyira mérhetetlenül béna és übergagyi film bontakozott ki előttem, hogy a tévé elé szegeződtem. Nem volt más választás. Sokan ismerik azt az érzékelési állapotot, amikor valami annyira sz..r, hogy már jó. Az első pár perc döbbent sokkja után én is így éreztem. Később ez az érzés fokozódott, négyzetes majd köbös emelkedési tendeciát mutatva. Amikor már a végtelen felé konvergált, hirtelen a dolog egy erőteljes robbanásban kioltódott és az érzés eltűnt. Ez kb. a film közepe tájékán történt, onnantól már tudtam, hogy egy időtlen klasszikust nézek. A kaput végül filmtörténeti jelentőségű képkockák tették be: a szavakkal leírhatatlan, döbbenetes time-warp jelenet. Ez volt az a pont, ahol véglegesen kondicionálva lettem, függővé váltam. Nyomatékosan kérek mindenkit, hogy csak a saját felelősségére tekintse meg ezt a gyöngyszemet.

Azt hiszem, hogy sokunk falán hagyott a környezeténél világosabb, csak festékkel eltűntethető nyomot egy-egy korabeli StarWars poszter. Nos kérdés nem lehet, hogy ha akkor ismerem e filmet, milyen poszter díszelgett volna ott évekig:

The Ice Pirates beharangozó plakát

Senki ne ítéljen elhamarkodottan. Tudom, hogy hihetetlenül sokat ígér, de a film ennél sokkal jobb!

Pár szót a történetről: Galaktikus háború utóhatásaként az egész világegyetem kiszárad blabla. Legnagyobb kincs a víz lesz. A főgonosz és még gonoszabb állama ráteszi a kezét az egyetlen vízforrásra így kontrollálva a galaxist. Csak a jégkalózok (hőseink) csípnek le itt-ott pár tonna vízjeget a nagy szállítóhajókról. Persze létezik egy megjövendölt világ, ahol még az égből is víz esik blabla. Nem akarom túlspílázni, tudom baromi eredeti. Kicsit ahhoz hasonlítanám a filmet, mint amikor egy szakács életében egyszer minden fűszerből milligramra pont annyit tesz a gulyásba, és pont olyan hőmérséklet, páratartalom stb. mellett, hogy megszületik egy tökéletes ízharmónia és a legutolsó gourmand is megnyalja minden ujját utána. Nna ez a film ugyanez: egy kis SW, egy kis Alien, egy kis ST meg én nem tudom még mi. Legalábbis majdnem. A tökéletes analógia persze az lenne, ha a fűszerek és egyéb hozzávalók után még egy kevéske vattacukorral megbolondítanánk az egészet…

A rendezőt egyébként Stewart Raffilnek hívják és soha életemben nem hallottam a nevét. A főbb szerepekben megepő módon akad ismert név: John Carradine, Angelica Houston és legfőképp Ron Perlman:

Mit lehet még elmondani erről a csodás alkotásról? Az egyik b-film rajongói oldalról szedtem a következő pár pontot. Néhány dolog amit megtanultam a filmből.

• Mindegy mennyi lézerfegyvered van, akkor is szükséged van kardra.
• Egy egész halom űrkalóz és robot tud pillanatok alatt a plafonra tapadni, elkerülendő, hogy felfedezzék őket.
• Az űrkalózok képesek úgy lengedezni erősáramú vezetékeken, hogy nem égnek szénné.
• A robotok gyakran fekete gettó szlenget használnak
• (A kedvencem) Az űrhajók célzószámítógépe leginkább egy Atari 2600-as képernyőjére emlékeztet. stb.

Hmm…

A filmben van egy jelenetsor, amikor hőseinket üldözik a gazok. A nagy kergetőzésben belekerülnek egy időanomáliába, ahol tovább folytatódik az akció. Mindez annyira idióta és szeretni való, amilyen nincs a filmtörténelemben. Ez a híres time-warp jelenet. A jelzőt nem én akasztottam rá amúgy, hanem a maroknyi -de mérhetetlenül lelkes- rajongó közösség, melynek minden akaratom ellenére én is passzív tagja lettem…Spoiler Alert!

Van itt még robot strici, kasztráló futószalag és űrbál, ami körülbelül az Orion űrhajó kalandjaiban látható táncjelenetekkel van egy szinten…Még egyszer szeretném javallani, hogy mindenki saját felelősségére tekintse meg a művet!Legvégül pedig pár szót a film mélyebb mondanivalójáról: Na, az nincs!