Starchild

…Adott egy fantasy regényciklus, melynek első része magyarul is megjelent,  Tandori Dezső - szerintem -”furcsa” fordításában. A könyv értékei persze így is átjönnek, de sok szempontból olvashatatlan. Több embert is ismerek, aki nem bírta elolvasni a nyelvezete miatt. Bár olyat is olvastam, hogy Tandori fordítása bravúros. Hááát…… Jelentem az angol verzió teljesen olvasható, és igazán, de tényleg, IGAZÁN nagyszerű olvasmány. Stephen R. Donaldson művéről, a Kárhozat Urának Átkáról van szó. (Eredetileg Lord Foul’s Bane)

Itthon nem igazán ismert, pedig a Magyarországon megjelent angolszász fantasyk 98% -a közelébe sem érhet irodalmi értékek, történet és érzelmi mélység tekintetében. Egyfajta pikareszk fantasy. A főszereplő, Thomas Covenant, egy leprás antihős. Betegsége által megbélyegzett, örök magányra ítélt ember. Mekkora húzás ez már! Na de mindegy, egyszer lehet, hogy írok részletes ismertetőt; akit érdekel, utánanézhet az endless.hu-n, ott olvastam egy elég átfogó cikket a Covenant-saga-ról.

Amiért ez a bejegyzés létrejött. (Illetve létrejön, hisz éppen most írom… ) Egyik abszolút kedvenc instrumentális opuszom (egész pontosan no.2 *) a To live is to die (Metallica). A szám vége felé James recsitál egy pár soros verset, melyet anno Cliff Burton írt. Mindig is tetszett, és mindig is úgy éreztem, hogy kevés zeneszámot hallottam, ahol a zene és szöveg ennyire passzol hangulatilag.

Nemrég, a fent említett könyvet olvasgatva, belémcsapott a felismerés, hogy Cliff anno honnan vette az ihletet. Thomas Covenant, a leprás főszereplő* írt egy rövid verset, mely a forrás lehetet. Egyébként szerintem hátborzongató pár sor, én imádom:

These are the pale deaths
which men miscall their lives:
for all the scents of green things growing,
each breath is but an exhalation of the grave.
Bodies jerk like puppet corpses,
and hell walks laughing.

Egy béna kísérlet a magyarra ültetésre (nem vagyok egy Babits, na):

Mindezek a sápadt halálok
Mit az emberek az életüknek csúfolnak:
A cseperedő zöld dolgok illata, minden lélegzet,
a sír kipárolgása csupán.
Testünk halott bábokként rángatózik,
s a pokol nevetve járja e földet.

______________________________________________________
*a No1. az nem más, mint az Orion.

**vajon a Leper Messiah c. szám is ebből a könyvciklusból merít? Cliff olvasmányélményei a kezdeti időkben nagyban meghatározták a Metallica zenei világát. Pl. nagy Lovecraft rajongó volt, lásd: The Thing that should not be, The Call of Ctulhu.

Ezt a posztot a túrázós brigád figyelmébe szeretném ajánlani elsősorban, meg mindenkinek aki szereti a természetet járni. Igazából csak pár kép semmi több. Két hete voltunk itt Nyunyóval. Csömödér-Kistolmács térségében, vissza kellene menni alaposabban is körbenézni.

A kisvasút ablakából…

Egy jegenyefenyő a sok közül

Kedvenc fánk: egy királyi csertölgy (ha minden igaz)

Találtunk egy kilátót is az egyik dombon…

Ahová fel is mentünk (Volt egy húsos lódarázs is ott )

Nagyon sokféle erdőt talátunk, ez pédául egy középkorú fenyves

De láttunk szitakötőt is…

Egy völgybeli kis tó partján

Ez pedig a kisvasútunk hátulnézetből a csömödéri kisvasút állomáson.

Menetrend megvan szóval hétvégén lehet tervezni…

Andi nagyon érdekes SMS-t kapott a T-mobil 777SMS szolgálatától. (Vagy valami hasonló, nem tudom már mi a neve)

Elég durván kiakadt, nekem is megmutatta, én sem akartam elhinni, amit látok.Íme:

“Ha ön gazdag, érdemes dicsekednie vele! Erre szolgál új mobilemblémánk, amellyel kifejezheti hova tartozik!”

Szerintem ez nem igényel kommentárt. Megnéztem a mellékelt linket is hátha lesz még valami gyöngyszem a letölthető “gazdag-embléma” mellé.

“                        Villants a haveroknak ezzel a mobilemblémával! Két szó a kijelződön, és máris leosztottad a szerepeket a társaságban. Ugye neked sem mindegy, hogy téged követnek, vagy te követsz másokat?<br/>A háttérkép letöltéséhez <a  href=”http://wap.t-zones.hu/app/pp/_b_mfactoryuj_999/img/gazdag_vagyok”>kattints ide</a>!<br/>
<img src=”/app/is/u_graf/wml_separator” alt=”—–” />”

***

A blog készítőinek nevében is gratulálunk a T-csoport corporate identity-je felett őrködőknek, valamint a cég kreatív kollégáinak, hogy a magyar értékrendi válság közepette is felkarolják, és kultiválják az olyan valós értékeket, mint a…gazdagság. Úgy gondoljuk, hogy kívánatos és üdvözlendő mindez, hisz azon honfitársaink, akik eddig csak nyakukba aggatott kilós aranyfuxokkal illetve hatalmas terepjáró csodákat vezetve ( természetesen hitelre, a 38 négyzetméteres panellakásuk parkolójába) tudták megmutatni, kik is ők valójában, most egy újabb önkifejezési kapaszkodóra lelhettek korunk értékszegény Magyarországában.  

***

De most komolyan. Én ezt büntetném, szigorúan. Egy ilyen cégnek nemcsak profitja, meg csodás magenta kipárolgása, hanem felelőssége is legyen!!

Joe Haldeman Forever War-ja egyik abszolút kedvenc regényem, ahogy a drúg mondaná: “tízezem.” Gondoltam utánanézek a pletykáknak, amiket hallani hébe-hóba, hogy készül, nem készül. Hosszas guglizás után ennyit sikerült innen-onnan összelapátolnom, miközben lépten-nyomon beleütköztem egy másik készülő nagy durranásba, az Avatarba:

Ridley Scott valóban hamarosan forgatja a filmet, ráadásul 3D-ben: “Joe Haldemantól forgatom a Örök Háborút. Nagyszerű forgatókönyvíróm van (hozzá.) Láttam részleteket James Cameron munkájából (az Avatarból) és muszáj 3D-ben forgatnom. Fenomenális lesz!” Gondolom itt mindkét filmre gondolt a mester…

……………………………………………………………………………………………………………
Ugye az Avatart még 2007-ben kezdte forgatni Cameron, down under, azzal a kifejezett céllal, hogy forradalmasítsa a film készítést és “..hogy újrateremtsem azokat a lenyűgöző, varázsos pillanatokat, amiket az én generációm érzett, mikor először láttuk a 2001: Űrodüsszeiát, vagy egy enerációval később a Csillagok Háborúját. Tíz évembe telt, míg találtam valamit, ami elég ütős mindehhez.” Cameron az Aliens, T2 és persze a Titanic óta bármit megkap Hollywoodtól, amit csak kér. Most pl. 200 millió dollárt raktak a feneke alá, hogy filmtörténelmet csinálhasson. Tény, hogy ez most dupla vagy semmi játék: a film több főszereplője is teljesen CG, azaz ‘kompjútergenerált’ lesz, ráadásul mindezt egy Cameronék által kifejlesztett 3D technológiával filmezik/filmezték, a Peter Jackson fémjelezete WETA digital segítségével. Azaz igazán csak IMAX-mozikban lesz élvezhető. (Itt rengeteg infó, képek stb. van a filmről, sajnálom, hogy behalt a blog )Másrészről pedig reménytkeltő, hiszen Cameron volt az aki tényleg több ízben átugrotta a saját maga által magasra rakott lécet. Gondolok itt elsősorban a T2 nagyszerű effektjeire. Cameron egyébként nemrég nyilatkozta, hogy jelenleg az Avatarral “a CG pokolban vannak”, mivel az egész egy nagy terra incognita, de én azt hiszem, hogy ha kell, eladná a lelkét is a CG-ördögnek, hogy a dolog olyan legyen, amilyennek lennie kell. Mindenesetre, aki eddig látta az el van tőle ájulva, a hájp óriási, holott még egy nyamvadt tízertrélert sem láthattunk.  Na jó egy van, de annak sok köze nincs a majdani filmhez. Lásd alul. Bemutató elvileg 2009.12.18.

Érdekes dolog ez a 3D. Annak idején a Moonwalkert láttam így, meg 5-6 éve a Kémkölyköket. Tetszett-tetszett, de nem ájultam el tőle. Állítólag a Szörnyek vs. Idegenek című animáció IMAX-3D-ben nagyon jól néz ki, én sajnos a mi kis vidéki CinemaCitynkben csak normál láthattam. Mindenesetre a technológia sokat fejlődött. Na most, ha egy Ridley Scott menet közben átnyergel erre az új témára, azért mert egy félkész film látványa teljesen lenyűgözte, akkor azért lehet valami a dologban. Persze olvastam nemrég ellentétes véleményt is, éppen itt az SFportalon: “nem fog 3D-ben forgatni, mivel ez a technológia szerinte csak egy jó reklámfogás, parasztvakítás, mely még az alkotót is korlátozza.” Ezt a tarrbélai tempójú filmek amerikai guruja, Michael Bay mondta, akinek a felejthetetlen Pearl Harbour-t és Armageddont is köszönhetjük, szóval megnyugodtam. (Igen ez irónia volt… persze csinált ő szórakoztató filmeket, de nem egy Scott vagy Cameron, na…csak egy Bay)

Tény, hogy 3D filmeket már félévszázada gyártanak, a technológia mindig előkerül majd elsüllyed. Sok oka lehet ennek a kezdeti gyengébb minőségtől kezdve a kényelmetlen szemüvegekig. Az igazán jó 3D-hez természetesen speciális mozik is kellenek, és amíg ezekből kevés van, addig nem éri meg valóban komoly filmeket gyártani 3D-vel, hisz kis közönséget elérve soha nem térül meg a magasabb gyártási költség. Ráadásul az eddigi ilyen jellegű filmek mind egyfajta “háromdimenziós mozgókép technológia bemutató” - jelleget öltöttek, csak minimális figyelmet fordítva a filmművészet egyéb fontos aspektusaira; a karakterekre, a történetre stb. Nos, úgy gondolom - remélem -, hogy egy Scott vagy Cameron kezében ezek a dolgok sem lesznek elhanyagolva, és végre nem csak egy 3D trükkorgiát kapunk, hanem valóban valami újat és korszakalkotót. És ha igen, akkor egyéb nagyok is elindulnának ebbe az irányba, mint ahogy Peter “Hobbit” Jackson, vagy Spielberg a Ghost in the Shell remakejével. Talán…, talán ez a legújabb 3D-reneszánsz végre az igazi lesz, és megkapaszkodik napjaink unalmas filmes palettáján az IMAX-3D. Csak azt nem tudom biztosan, hogy akarom-e én ezt…:O

Na, de vissza a Forever Warhoz. A mester már a Szárnyas fejvadász után meg akarta filmesíteni a könyvet, de mindenféle jogi problémák miatt ez nem valósulhatott meg. Scott jelenleg még a százmilliomodik Robin Hood feldolgozással bohóckodik (starring Cate Blanchett és Russel Crowe) utána az A-team (tudjátok az a gagyi sorozat a 80-as évekből amiben Mr.T is játszik, ilyeneket minek?) és talán akkor nekiáll a filmnek.  Azután pedig a Szép, új világot tervezi megfilmesíteni. Addig mi szépen elleszünk az Avatarral, az Alapítvány filmekkel és a Halhatatlanság Halálával.

Avatar Teaser Trailer (Szerintem fan-videó… ):

Az imént regeltem a Twitterre. Igazából már egy éve is megtettem, de akkor nem igazán értettem meg, hogy mi ennek az egésznek a lényege, meg miért jó ez nekem, vagy akárkinek. Sőt aznap a Turulcsiripre is regisztráltam, ami a Twitter magyar “megfelelője.” De most kaptam egy újabb lökést, bár az apropó szomorú.

Mint tudjuk a külpolitikai helyzet fokozódik Iránban, Ahmadinedzsád úr és barátai kicsit meghamisították a választási eredményeket. A 79-es forradalom óta nem voltak ennyire komoly tömegbázisú megmozdulások Perzsiában. A rezsim természetesen próbálja kizárni a médiát, az újságírókat az események közeléből, ezzel csak még jobban bizonyítva, hogy van mit takargatnia… A tudósítóknak megtiltották, hogy elhagyják az irodáikat, így nem maradt senki aki tájékoztassa a szenzációs híreket nyálcsurgatva váró nagyvilágot. Így hát nem maradt más, mint hogy maguk a tüntetők, történelmet csinálók dokumentálják az eseményeket, és a Twitteren, Facebookon keresztül folyatják ki az infókat minékünk. Nesze neked webkettő! Egyszerre ironikus, röhejes és felemelő. (Állítólag az USA védelmi minisztériuma is arra kérte a Twitter-t, hogy egyelőre halassza el szerverparkjának karbantartását, ezzel is nyitva hagyva a csatornákat az irániak felé.)

Nem tudni mi lesz ennek az egésznek a vége, bár sajnos a vérontást és szenvedést borítékolhatjuk. Azért azt kétlem, hogy a rezsim meg meri lépni az ország teljes leválasztását a netről…Márpedig ez lenne a következő lépés. Ezt még Kína sem tenné meg, bármilyen csodálatra méltó eredményeik is vannak pl. a Tienanmen téri piknik jelentéktelenné tételében. (Valahol olvastam, hogy 10 kínai egyetemistából 7-nek fogalma sincs arról, mi történt a Mennyei Béke Terén, vagy hogy ki az a Tienanmen-téri férfi.)

…
Nos, mindenesetre én is belehajtottam a kis buksimat az idők szelébe, és hagyom hogy simogassa nem létező, de rakoncátlan tincseimet. Kicsit, a magam idióta módján, ezzel adózok a Twitter-forradalmároknak…

No, a látszat csal. Ez nem én-blog bejegyzés, hanem SF. Hiszen teljesen a fantasztikum témaköre számomra, ami “írásilag” megy körülöttem az elmúlt fél évben…

Két Arcképcsarnok illetve most egy Új Galaxis megjelenés!! ( Kedden jött meg a tiszteletpéldány. Szélesi Sándor Zsoldos Péter díjas író novellája mellé került az enyém. Persze nem akarok ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, de amikor két-három éve olvastam az Ellopni egy Chagallt, akkor nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet…Mondjuk egyik kedves barátom szerint ez azért van, mert a szerkesztők általában a jó novellák mellé teszik a leggyengébb írásokat (azaz az enyémet) még jobban kiemelve azokat. )
Nagy öröm ez. Wannabe amatőr írócskaként is terem sikerélmény az ember fiának!

Munkanélkülivé válásomnak hála, lassan kezdem ledolgozni a könyvespolcomon felgyülemlett tetemes, olvasatlan SF irodalmat. A könyvek felett hintáztatva tenyeremet elidőztem egy darabig Morgan Törött angyala felett ,de aztán a Helyet! Helyet! lett a befutó.

Ha Harry Harrison akkor humor. Könnyed, á lá Rozsdamentes acélpatkány. Fekete Á lá Bill, a Galaktika hőse. Intelligens, á lá Technicolor időgép. Legalábbis így emlékeztem. Ezt a régi prekoncepciómat törte most össze a Metropolis Média által kiadott Helyet! Helyet! (Jó a Halálvilág sem ez a kategória, de azt nem olvastam ugyanis képtelen vagyok a második részt megszerezni.)

Mild Spoiler Alert… Nos, ez nem az a feldobós, vidám történet, szögezzük le mindjárt az elején. A sztoriról túl sokat nem akarnék írni, de három főszereplőnk képviseli a három fő történetvonalat. Ezek a szálak aztán ahogy kell szépen egymásba kapaszkodnak, összetekeredve kígyóznak a végkifejlet felé, ahol is Harrison egy rozsdás bárddal lesújt, szépen elhessegetve a reményeimet, hogy a nagy nehezen megkedvelt főszereplők sorsa egy kicsit kevéssé lesz lehangoló. Apropó főszereplők. Nem könnyű őket megkedvelni, amúgy: Van egy darab kínai származású utcagyerekünk, nem túl okos, inkább szerencsés. Aztán van egy darab meggyőződéses zsarunk, aki rosszban van a főnökével. Végül egy darab gyönyörű lány, aki szigorú vallásos nevelésben részesült, mégis évek óta gazdag férfiak kitartottjaként éldegél.  Rajtuk, az életükön keresztül mutatja meg nekünk a szerző disztópikus vizióját. Nincs a szánkba rágva, de mégis érezhető, hogy nem lennének ők rossz emberek,…meg tulajdonképpen nem is azok, csak a világuk, környezetük miatt olyanok amilyenek. Ez az a “mi lett volna ha” érzés végig ott lebeg a háttérben, kesernyés ízt adva az amúgy sem geil történetnek… Nos, ők hárman az ezredforduló New York-jában élnek, ahogy azt az író a hatvanas években elképzelte.

Milyen is ez a város, ez a világ? Túlzsúfolt, feszült, büdös, szinte lakhatatlan. Az alapvető szükségleteket kielégítő javakból is hiány van. Az időjárás szélsőséges, hosszú hőhullámokat hideg, esős hetek követnek. Vizet, algakekszet (ez van kaja helyett) csak jegyre lehet kapni. Hús, sör, dohány egyedül a maffián keresztül szerezhető, a gazdag keveseken kívül mindenki másnak csak álom. A várost folyamatosan zsarolják az élelmét szállító farmerek, algatenyésztők és a vízvezetékeket olykor felrobbantó terroristák. Bármerre megyünk, az izzadt, hullámzó embertömegbe ütközünk. A létszámgondokkal küszködő rendőrség képtelen megfelelően harcolni a bűnözés ellen, szinte csak rendfenntartói feladatot látnak el. A külvárosokban pedig az éhező tömegek tízmilliói… Harrison feszes stílusban írja le mindezt. Nem alkalmaz semmilyen csillivilli odavissza korszakalkotó szerkezetet, csak lineáris, párhuzamos történetvonalaink vannak. A karakterek húzzák előre a sztorit, a környező világból épp annyit tudunk meg, amennyire szükség van. Bele is fért 200 oldalba… mégis tartalmas mű.

Nem lehet mondani, hogy az író túl sokat gondolna az emberekről. Itt valóban igaz a homo homini lupus kitétel. Az egyén, saját túlélése érdekében, mindig a közösség érdekei elé helyezi önnön érdekeit. A sok, közösségalkotásra képtelen egyed pedig magányos emberek tehetetlen tömegeként halad az elkerülhetetlen vég felé… Harrison nem sugallja mi lesz ez a vég, de sejtésekbe bocsátkozhat az olvasó… A boldogság pedig csak pillanatokra van jelen, és felette mindig ott lebeg az elmúlás. Általában ha egy könyv súlyosabb témakat boncolgat, akkor körbeszimatol az ember, hogy vajon hol áll a szerző ezen témák viszonylatában. HH meglehetősen elítélően “nyilatkozik” több ízben is az emberiség vezetőiről, egyértelműen őket téve meg a túlnépesedés legfőbb felelőseinek. (Még pontosabban: a születésszabályozást foggal-körömmel ellenző egyházakat…szerintem ez HH állásfoglalása. ) A könyvet befejezve több benyomás is rezonált bennem sokáig: de mind közül a legnyugtalanítóbb lenyomat az írányítás és értelem nélkül sodrodó, bamba embermassza képe volt.

A fordításról nem tudok rosszat mondani. Átjön a Harrisonra jellemző könnyed stílus, és egyszer sem kaptam fel a fejem félrefordított anglicizmusok vagy bicegő mondatok miatt.

…És végül. (Sóhaj) Erről már többször írtam, de nem lehet elmenni szó nélkül a borító milyensége mellett.  Volt egy tendencia, miszerint az első legendásan gagyi Galaktika Könyvborítók után egyre jobb lett a színvonal és végül kifejezetten tetszetős darabok is születtek. Hát ezzel most sikerült visszazuhanni a legbénábbak alá. Adjatok húsz percet és egy Photoshopot, és jobbat csinálok. Mint valami B-kategóriás, poszt-apokaliptikus, zombi-krimi-film plakátja. Se nem tetszetős, se nem ötletes. Ráadásul most vettem észre, hogy a könyv éle át van ragasztva. (Hö?!) Erre nincs mit mondanom. Azért kiváncsi vagyok mi rejtezik alatta. Biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek feltűnt, de nem bánnám, ha mondjuk az Agave tipográfusa átnyergelne a GK-hoz. A Dícséret mellé egy Ejnye a MM-nak. Vagy a GK-nak. (Ez a része nem tiszta előttem… )Na jó, az tény, hogy Helyet! Helyet! óta már sok könyvük megjelent és elég tetszetősek is. Bár nem éri el az Agave szinvonalát.  Félreértés ne legyen, öröm, hogy sok eddig hanyagolt író műve jelenik meg a GK/MM - nél, ez becsülendő. De ha már csinálunk valamit, akkor csináljunk jól.

Csak a sommázat maradt. Az elmúlt időszak egyik legjobb könyve volt számomra a Helyet! Helyet! Mint élmény ez már sokkal kevésbé igaz, hisz meglehetősen lehangoló a regény. A vége is kíméletlen, nem ad katarzist csak nyugtalanító gondolatokat. Nem szeretem a disztópiákat, de ezt a könyvet el kell olvasnia minden SF rajongónak. És nemcsak nekik…

Volt ez a nagyszerű kezdeményezés itten ni:

http://toplista.sfblogs.net/sfblogs-toplista-sci-fi-irodalom-fordulo/

És pl. itt volt egy nagy összesítő-szervező:
…Aztán úgy tűnik meghalt hamvába.

Láttok rá lehetőséget, hogy főnixmadárként ismét szárnyaljon?

(Hisz azóta rengeteg új ember regelt ide, meg talán a régiek is összekapják magukat. Jó tudom már nem az igazi, zed zero törölt, hadiösvény meg rokkanttá tette a saját blogját, de vagyunk elegen.)

Vagy hagyjuk békén? Ami megdöglött már ne piszkáljuk bottal?

Klisés dolog ez, de ismét bebizonyosodott, hogy a közhelyek legtöbbször igazak. Esetemben Robert Charles Wilson Tengelyéről van szó.

Se itt az SFportálon, se a Solárián nem olvastam semminemű negatív kritikát a Pörgésről. Úgy tetszik az emberek nagy részének, akárcsak nekem, nagyon tetszett. Nem is csoda: egy írni tudó író, nagyszerű ötletekkel,  egy lélegző világban játszodó okos történetet hozott össze, tele friss, élő karakterekkel.

Sajnos a Tengely több szempontból is kiábrándított.

Nyelvezetével, olvashatóságával nem is volt probléma. De minden más eléggé döcögött számomra. A szereplők elég sablonosak voltak, az egy marsi negyediket (Sulean Moi) leszámítva. Az apját kereső lány, és az otthoni zűrök elől elmenekült pilóta között nem éreztem semmi “kémiát” (buta anglicizmus, tudom) és végig olyasmi érzés kerülgetett, hogy “oké, ezek jó kis karakterek, de mintha a történet fölött lebegnének, nem passzolnak.” Legfőképp pedig a Feltételezettekkel való kapcsolatteremtésre “létrehozott” gyermek idegesített. Sőt kifejezetten utáltam, utoljára Gaius Balthar volt ennyire ellenszenves, a BSG-ból. Ez irói szándék szerint hatott-e rám, nem tudom. Mindenesetre az volt az érzésem végig, hogy kellett a történet miatt ez a szereplő, de nem tudta milyen is legyen, és ilyen semmilyen lett.

Apropó történet. Elég izzadtságszagú, na. A folyamatosan hulló hamu, mint a Feltételezettek maradványai vagy akár levedlett bőre nem rossz ötlet. De itt is a végén már úgy voltam, hogy jaj ne, már megint hamueső, unalmas oldalak következnek. Az Ötödik kor koncepciója, amit a vége felé megszellőztet, szintén okés, még ha kicsit sejthető is volt. Csak azt nem éreztem, hogy mindezzel akar valamit, nem volt semmi sodrása a sztorinak, sokkal inkább csak sodródott a történet, akár Wilson karakterei. Legalább három alkalommal álltam neki a könyvnek, mire eljutottam a számomra elég semleges befejezésig. Ennek legfőbb oka szerintem az alapvetően egyszerű, mégis széthulló történet. Nem volt semmi konfliktus, semmi katarzis. Csak vége lett. Ja, és a különleges ügynökös szál sem passzolt egy kicsit sem.
A Feltételezettekről: A Pörgés egyik nagy varázsa a Feltételezetteket körbelengő rejtély volt, sok egyéb dolog mellett. A Tengelyben egy-két dolog kiderül róluk, bár motivációik ugyanúgy sötétben maradnak. Sajna, az új infók nálam rontottak az összképen. Égből hulló por, fogaskerekek (!), intelligens gépek…nem. Lehet ebből még nagyon nagy durranás a következő kötetre, de akkor Wilsonnak ugyanazt a fantáziát és mesélőkészséget kell felmutatnia, amit a Pörgés esetében már megcsodáltunk.

Elképzelhető, hogy a közeljövőben megjelenő harmadik regény, más megvilágításba helyezi majd az itt vázolt eseményeket, történéseket és ezzel magával húzza ezt a történetet is. Remélem így lesz.

Átolvasva az eddig leírtakat, úgy tűnhet, hogy egyáltalán nem tetszett a könyv. Ez nem teljesen igaz. Egyszer elolvasni oké, nem egy Gépezet vagy Génszimfónia, amiknek egyszerűen nem tudtam elevickélni a végéig. Bár hazudnék, ha azt írnám, hogy nem csalódtam kicsit. Nem rossz iparosmunka ez, csak az a gond vele, hogy egy művész és nem iparos kezéből került ki.

Update!

Asterdroid blogján egy nagyban eltérő véleményt olvashat az érdeklődő közönség…

És ha jól tévedek Acélpatkány is kritikai érzéke lencséje fókuszába vette a művet…

…akárcsak Hackett.

Jóideje terveztem egy kis bejegyzést írni az utolsó ACS-ról. Bár már elég rég megjelent, az idei harmadik még várat magára, szóval egyelőre még aktuális vagyok.

A kiadvány a “Serpenyőben…avagy a globális felmelegedés lehetséges hatásai” alcímet viseli, sajnálatosan aktuális és sajnálatosan divatos témát járva körbe. Több kisebb cikk és esszé foglalkozik a klimaváltozással, kiváltó okaival, esetleges gyógyírjével. Olvashatunk környezetvédő körökről és természetvédő egyesületekről, zöld épületekről. Én most ezekkel nem foglalkoznék, bár környezettudatos egyénként (sic!) is kaptam új információkat.

A borító (Heim Attila?) sokkal jobb lett szerintem, mint a januári számé, de pl. a “szemetes” szám borítója ötletesebb.

Újdonság volt számomra az a pár képnovella, miket Varga József jegyez. Bár az én ízlésemnek nem voltak túl tetszetősek, olyan “régigalaktikás-szkifis” hangulatuk van, ezért passzoltak a kiadványba!

Lőrinczy Judit: A gyüjtőgető című novellája számomra az egyik kedvenc. Bár a végepoén sejthető, kellemes stílusban, szépen kibontott történet. Külön erénye, hogy a kis terjedelem ellenére nagyszerűen sikerült érzékeltetni a kiszáradt jövő és a környező világ hangulatát.

Sümegi Attila: Zsákmány c. írását olvashattuk a Galaktikában is, de én úgy döntöttem, hogy igenis az ACS-ben olvasom el, ha már a Galaktika nagysága nem méltóztatott háromnegyed évig nyilvánosságra hozni, hogy mi az ábra a pályázatukkal. (Bár állítólag nem rajtuk múlt, nem tudom̷ Tény, hogy Bradák Balázs képregényével “szerves” egységet alkot az írás, annak előzményét meséli el; jópofa dolognak tartom. (És ez is plusz a nagy G-hez képest.) Bradák Balázs képi világa nekem nem tetszik,de mindenesetre hangulatos. Azt mondják, ilyen kis terjedelmű írásoknál nem árt ha csattan a vége. Na, ez nem csattan, de mindenesetre a legfontosabb itt is nagyon ott van: a hangulat. Akárcsak Jud esetében, itt is nagyon tetszett, hogy pár odavetett mondatból sok minden kiderül a sivataglakók életéről és hitvilágáról. Azon filóztam egyedül, hogy miként lehet, hogy az Alföld elsivatagosodott, a Dunántúl pedig nem.

Jakab R. József műve szintén megjelent a Galaktikában, és a klímaváltozás egy másik lehetséges aspektusát veszi lencse alá. A tengerek megemelkedését. Illetve a nagy francokat. Ebben a történetben az ember van középpontban, minden más csak kulissza. Nekem ez is tetszett.

A Duruburumurut, melyet B.Kósa Katalin jegyzett, olvastam el legutoljára, még friss az élmény. Nos,nekem ez is tetszett…Olvastatja magát, gyorsan tudtam azonosulni a főszereplővel, de maga az SF rész számomra egy kicsit lapos…Illetve már az elején tudtam, hogy az lesz a vége ami, és végig imádkoztam, hogy ne legyen igazam, mivel nagyon jó kis írás lenne. De sajnos igazam lett.

Egy madár szemszögéből meséli el az emberek háttérbeszorulását Maruzs Éva Tájkép Hajnalban-ja. Kicsit olyan a szelídek megöröklik a földet feelingem volt, miközben olvastam.

Jud keretes szerkezetbe fogta a novellagyüjteményt, hisz a zárótörténet is az ő műve: Kiti-Kiti haragja. Kicsit kilóg, abban az értelemben, hogy inkább olyan misztikus, nem is tudjuk mikor játszódós sztori. De ez is egy nagyon “atmoszférikus szösszenet”, nekem valamiért ez jött be leginkább. Nem tudnám megfogalmazni az okát, csak és kész…

Az én írásom is szerepel a kiadványban amúgy, A tizenötödik címmel, de erről inkább nem írnék… Ez volt a második megjelent novellám egyébként.

Összegezve, kellemes és igényes olvasmány volt ez az ACS, jó lenne, ha széles körben elérhető lenne. (Széles kör = a magyar SF közönség) Bizonyítja, hogy vannak bőven a kánonon kívül is tehetséges, ha talán nem is túl gyakorlott SFírók, írópalánták. (A kánont kéretik pejoratív felhangok nélkül érteni.)